Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Info TV

További fejlesztések várhatók Magyarkanizsán

2020.07.10
18:50
2020.07.10
20:53
Forrás
Pannon RTV
Magyarkanizsán egy teljesen új sportpálya épült, a meglévőket felújították, turisztikai fejlesztések történtek, főként az ifjúsági idegenforgalom kapott lendületet - mindez az Oasis program keretében.

A magyarkanizsai Gyógyfürdőben tartott zárókonferencián a projekt eredményeit ismertették. A fejlesztések az IPA-Interreg határon átnyúló program keretében valósultak meg, amelynek összértéke 588 ezer euró. Az összeg 85 százalékát az Európai Unió biztosította.

Az Oasis projekt két évig tartott. Ez idő alatt sikerült megvalósítani a kitűzött célokat Magyarkanizsán, valamint a magyarországi Kisteleken - hangzott el a zárókonferencián.

Molnár Makai Krisztina, projektmenedzser: „Magyarkanizsa önkormányzata másik három partnerrel tudott szoros együttműködést kialakítani. A Tartományi Oktatási Titkárság volt a projektben a vezető kedvezményezett, ő vitte a projekt legnagyobb részét és az adminisztratív terheket leginkább.”

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár a rendezvényen kiemelte, Magyarkanizsának már nemcsak a gyógyturizmusa jelentős, hanem az ifjúsági idegenforgalmi lehetőségei is bővültek.

„A nyári táborunk, amelyre a vajdasági középiskolások jöttek el, évről-évre megerősödött. Ilyen módon kiszélesedett, Magyarországról is érkeztek diákok, akik részt vettek ezeken a táborokon, és ez a két év után tovább fog ez mind folytatódni az új tapasztalatokkal, az új lehetőségekkel.”
 

A program jóvoltából egy teljesen új multifunkcionális sportpálya épült, a meglévőket felújították és már elkészült a terv egy következő projektre, amely infrastrukturális háttérrel biztosíthat szállást 500 személynek.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Tartalmaz egy teljes ifjúsági szállási koncepciót a két töltés között, közvetlenül a sportpályák mellett. Én nagyon bízom benne, hogy az mellet, hogy a fiatalok tudják használni ezeket a sportpályákat, ez mellett hamarosan tudunk úgy pályázni, újra pályázni olyan eszközökre, amelyekből ki is tudjuk építeni az ifjúsági szállásokat. Már az is nagy szó, hogy ebben az egy éves időszakban a terveket össze tudtuk rakni.”

A határon átnyúló az illetékes tartományi titkárság, valamint Magyarkanizsa és magyarországi Kistelek önkormányzata vett részt.

Magyarkanizsa
felújítás
sportpálya
turisztika
feljlesztés
idegenforgalom
Oasis
program

Most

15:55, Frissítve: 17:36

Interaktív előadás János vitézről

Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített alsós diákoknak interaktív előadást a Perem Magyar Színházi Egyesület. A mintegy félórás darabot Vajdaság-szerte láthatják majd a gyerekek.
15:35, Frissítve: 17:41

Vasárnap GastroFest Óbecsén!

Vasárnap immár hatodik alkalommal szervezik meg Óbecsén a GastroFest gasztronómiai rendezvényt, amelyre 10 és 22 óra között várják a látogatókat az Erdőtelepítők Parkjában.

Népszerű

Dupla öröm a nyugdíjasoknak

A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.