Ugrás a tartalomra

Tudjunk minél többet nemzeti ünnepeinkről

2019.03.17
15:56
2022.05.01
18:07
Forrás
Pannon RTV
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharcról tartottak előadást a szabadkai Vasutas Helyi Közösségben. Elhangzott, fontos, hogy minél jobban megismerjük a történelmi eseményeket.

Nagy volt az érdeklődés a rendhagyó történelem óra iránt a szabadkai Vasutas Helyi Közösség épületében. Boros Elvira, a VMSZ Vasutas telepi szervezetének elnöke elmondta: „Szerettük volna itt a helyi közösség épületében a polgárokkal megünnepelni ezt a nagyon szép nemzeti ünnepünket. Tudniillik nem tud mindenki eljutni a központi rendezvényre és ezért felkértük ezt a négy fiatalembert Agyánszki Máté, Baráth Gábor Gergely, Patyi Szilárd történelem tanárokat és Kudlik Zoltánt közgazdászt, aki nagyon sokat foglalkozik a történelemmel, hogy tartsanak nekünk itt egy megemlékezést egy történelem óra keretén belül.”

Az előadás során az 1848-as forradalom előzményeivel is foglalkoztak. Baráth Gábor Gergely történész kiemelte: „Az ilyen jellegű rendezvény, mint a ma esti is nagyon fontos, hiszen itt plusz információt kaphatnak a polgárok és nem csak a gyerekek, hanem minden érdeklődő, hiszen a történelmünket, a múltunkat ismerni kell, mert anélkül egy nemzetnek nincs jövője és ezért is fontos, hogy nem csak az anyaországban, hanem a határon túli területeken is, és a világban bárhol, ahol magyar közösségek vannak március 15-ről megemlékeznek.”

 

A szervezők elmondták, az elkövetkezőkben a nemzeti ünnepeken mindig megszervezik majd a rendhagyó történelemórát.

Vasutas Helyi Közösség
1848-49-es forradalom és szabadságharc

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.