Ugrás a tartalomra

Új árvízvédelmi eszközökkel bővítette felszerelését a Vajdaság Vizei Közvállalat

2018.05.03
15:59
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Az új árvízvédelmi felszerelésre a Szerbia és Horvátország közötti határon átnyúló IPA-program keretében tett szert a közvállalat.

Új vízszivattyúkkal, víztartályokkal, valamint gumicsónakokkal is gazdagodott a Vajdaság Vizei Közvállalat.   

Szerbiában legutóbb 2014-ben volt pusztító erejű árvíz. A természeti katasztrófa mintegy 500 lakóházat semmisített meg teljesen. Az árvízkatasztrófa százezreket érintett az országban. Több száz épület, valamint számos közút és vasút is megsérült. A keletkezett károkat két és fél milliárd euróra becsülték.

A Vajdaság Vizei Közvállalat most vadonatúj árvízvédelmi eszközökkel bővítette felszerelését, aminek köszönhetően a jövőben sokkal hatékonyabban tudják majd kezelni az esetleges árvizeket. Slavko Vrndžić, igazgató, Vajdaság Vizei Közvállalat: „Van egy kombinált rakodógépünk, amely a szemcsés anyagok ki- és berakását végzi. Emellett négy hordozható áramellátónk is van, valamint egy homokzsáktöltőnk, amely óránként 4600 zsákot tud megtölteni.”

Az EMBER elnevezésű IPA-projekt összértéke több, mint 440 millió euró. Az IPA-projekt finanszírozásához a tartományi kormány is hozzájárult. Igor Mirović elmondta, leszűrvén a 2014-ben tapasztaltakat az elmúlt két évben a tartományi kormány is rengeteget dolgozott az árvízvédelmi rendszer korszerűsítésén. Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „Szükség van arra, hogy technikailag jól felszereltek legyünk. Láthatják, milyen eszközöket szereztünk be annak érdekében, hogy megfelőlen tudjunk reagálni olyan eseményekre, amelyek 2014-ben váratlanul értek bennünket. A jövőben ilyesmi nem fordulhat elő.”

Az újonnan beszerzett árvízvédelmi eszközök között fényvetők, mobilgátak, valamint egy terepjáró is található.

Vajdaság Vizei Közvállalat
árvízvédelem
Igor Mirović
tartományi kormányfő

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.