Ugrás a tartalomra

Új autóbusz-megállót kapott Velebit és Ilonafalu

2019.03.11
13:31
2019.03.11
17:45
Forrás
Pannon RTV
Folytatódnak a beruházások Magyarkanizsa község falvaiban.

Új, modern autóbusz-megállókat kaptak a velebitiek és az ilonafalusiak, így sem az esőtől, sem a széltől nem kell ezentúl tartaniuk.

Marko Ždero, kommunális tevékenységekkel és közművekkel megbízott tanácstag, Magyarkanizsa KT: „A helyi önkormányzat ebben az évben folytatta Magyarkanizsa község területén az autóbusz-megállók cseréjét. Némely helyi közösségben, így Velebiten sem volt autóbusz-megálló, ezért egy újat építettünk, Ilonafaluban viszont csak felújítás történt.”

Az új megállókat megtekintette Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere. Elmondta, mindig szem előtt tartják a község falvainak fejlesztését is.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Ez kisebb értékű beruházás, összességében 600 ezer dinár értékben, ami most pillanatnyilag itt Velebiten és Zimonjićon található. Egyébként ez az önkormányzati fejlesztési politikának azon része, amit mindig kihangsúlyozunk, hogy a kis közösségek is megtalálják helyi szinten a boldogulásukat, úgyhogy ilyen értelemben ez folytatódni is fog.”

Fejsztámer Róbert hozzátette, a közeljövőben Kishomokon és Kispiacon is lecserélik majd a buszmegállókat.

Magyarkanizsa
Fejsztámer Róbert
Velebit
Ilonafalu

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 16:22

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű