Ugrás a tartalomra

Új intézkedéseket vezettek be Verbászon a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében

2020.07.05
13:57
Forrás
Vajdasági RTV
A helyi válságstáb a Vajdasági Közegészségügyi Intézet ajánlása értelmében július 4-i ülésén úgy döntött, hogy zárt helyen legfeljebb tíz, míg nyílt téren maximum száz ember lehet egy helyen.

Emellett a vendéglátóipari egységek este nyolc óráig tarthatnak nyitva, egy asztalnál pedig csak két személy ülhet. Kötelező a maszk viselése a boltokban, vendéglátóipari egységekben, piacokon, fogadóirodákban, tömegközlekedési eszközökön és taxikban, ahol biztosítani kell az utastér fertőtlenítését és a kézfertőtlenítést is. A gerontológiai központ látogatása tilos.

A mozikban is csak korlátozott számban lehetnek bent a nézők, akik között két üres ülőhelyet kell biztosítani. Minden kulturális és nyilvános rendezvényt lemondtak a község területén. A munkáltatók kötelesek úgy megszervezni a munkát, hogy a krónikus betegek és más dolgozók, akik jelenléte nem szükségszerű, otthonról dolgozhassanak. A verbászi covid-rendelő 24 órán át fogadja a pácienseket, minden felmerülő kérdés esetében pedig a 062/780-289-es telefonszámot hívhatják a polgárok.

Verbász
koronavírus
koronavírus-járvány

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű