Ugrás a tartalomra

Új magyar óvoda épül idén Szabadkán

2020.01.19
16:08
2020.01.19
16:39
Forrás
Pannon RTV
Az intézmény két bölcsődei és három óvodai csoport kialakítására lesz alkalmas. A telek már megvan, az építkezés pedig hamarosan megkezdődik.

A szabadkai beruházás a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében valósul meg. Eddig három év alatt a Magyar Kormány csaknem egy milliárd forintot fordított erre a célra Vajdaságban.

Ellátogatunk a pacséri óvodába, ahol lelkiismeretesen foglalkoznak a gyerekekkel. A szülők szívesen hozzák ide a kicsiket. A pacséri Kollárék harmadik gyermeke hamarosan egy esztendős lesz, óvodába még nem járhat, a nagyszülők vigyáznak rá. Így van ez sok más falusi családban is, hiszen a falvakban eddig nem volt bölcsődei ellátás. Bár igencsak lenne rá igény.

Kollár Szabina: „A picurkánk még nem töltötte be az egy évet, nyilván ha betöltené és még pelusos lenne és megoldható volna, hogy a bölcsőde ellássa, akkor ez nagy segítség volna. Mi kihasználtuk az adott lehetőségeket Pacséron, és hároméves kórtól a játszóházba írattuk a gyermekeket. A szobatisztaság az elsődleges szempont.”

A pacséri Kolibri óvoda a topolyai állami Bambi Iskoláskor Előtti Intézményhez tartozik. A Magyar Kormány már számos támogatással fejlesztette az óvodákat a Magyar Nemzeti Tanács közvetítésével a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban keretében.

A pedagógusok szakmai napokon vehettek részt, játéksarkokat alakítottak ki az óvodákban, játszótereket újítottak fel. Ezekre a célokra több mint 1 millió 800 ezer dináros támogatást kapott az intézmény. Fényszárosi Fekete Tímea, igazgató, Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény, Topolya: „Pacséron, hogy egy bölcsődei csoportot tudjunk nyitni, ehhez kellene egy külön helyiség, amely fel kellene, hogy legyen szerelve olyan elemekkel, amelyek nélkülözhetetlenek egy egész napos ellátásra. Itt gondolok az ágyakra, mivel beletartozik az, hogy gyerekek ebéd után mennek aludni, pihenni. Kellene még óvónő, illetve egy egészségügyi nővér, mert nélkülözhetetlen egy bölcsődei csoportban egy nővérke.”

A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt figyelmet fordít a gyerekek magyar nyelven történő nevelésére, oktatására. Az a cél, hogy a legfiatalabb korosztályt is felöleljék a bölcsődei intézményen belül, és nemcsak a városokban, hanem kisebb településeken is, ezzel könnyítve a gyermekvállaló családok szülőföldi boldogulását. Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „A pacséri példa azért is nagyon jó, hogy az egyházi óvoda úgy oldotta meg a problémát, hogy nem párhuzamosan építkeztek, hanem amit az állami óvoda eddig nem tudott támogatásként nyújtani, azt a református óvoda segített. Ők már napközis foglalkozásokat is bevezettek nemcsak a kötelező csoporttal, hanem már a kisebb korosztálynak is. Bízom benne, hogy ez a kettős fejlesztés pont azt a modellt állítja fel, hogy hogy tud az egyház, az állami óvoda és a Nemzeti Tanács együttműködni, hogy minél kisebb korú gyermekeket is ezek az intézmények be tudjanak fogadni.”

Óvodai szórványközpontok, magyar sarkok, játszóterek alakultak Vajdaságban a Magyar Kormány által meghirdetett Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében. Az MNT csaknem 30 állami óvodát korszerűsítését támogatta eddig. Idén a legnagyobb beruházás Csantavéren lesz, de ugyanakkor Pacsér, Bácskossuthfalva, Kishegyes és Csóka óvodái is jelentős támogatásban részesülnek.

Szabadka
Pacsér
óvodások
gyerekek

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.