Ugrás a tartalomra

Új munkaruhák a magyarkanizsai tűzoltóknak

2021.06.23
11:41
2021.06.23
17:18
Forrás
Pannon RTV
Sikeresen pályázott a Magyarkanizsai Községi Tűzoltó Szövetség a tartományi titkárságnál. A támogatásnak köszönhetően a község 7 egyesülete, összesen 70 munkaruhával gazdagodott.

Egyesületenként tíz-tíz munkaruhát sikerült megvásárolnia a Magyarkanizsai Községi Tűzoltó Szövetségnek a megnyert pályázati összegből – emelte ki Bajtai Balázs, Magyarkanizsai Községi Tűzoltó Szövetség főparancsnoka. Hozzátette: „Egy ilyen komplett ruházatnak az összértéke 60 ezer dinár, és ez azt jelenti, hogy mind a hét egyesület 2,5 millió dinár értékű pályázatot nyert, amihez 20 százalék önrészt kellett biztosítanunk, ami összesen 420 ezer dinár volt, és ezt az önkormányzatnak köszönhetően tudtuk biztosítani.”

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a magyarkanizsai önkormányzat már évek óta szorosan együttműködik. Fontos, hogy minél felszereltebb legyen az egyesület - nyilatkozta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere.

„A civil szervezetek támogatásán keresztül minden évben nagyjából 3 millió dinárral támogatja az önkormányzat az önkéntes tűzoltók működését. Ez egyaránt érvényes a működési költségekre, programjaikra, versenyekre való eljutásra és most ebben az esetben a sikeres pályázatokhoz való önrész biztosításában is partner az önkormányzat.”

Magyarkanizsa önkormányzata és a tűzoltó egyesület fő célja a gépjárműpark növelése és korszerűsítése, ami még hatékonyabbá tenni az Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkáját.

Magyarkanizsa
tűzoltó
Fejsztámer Róbert

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.