Ugrás a tartalomra

Új tetőborítást kap a törökbecsei Jókai Mór MME székházának egyik objektuma

2022.02.14
17:35
2022.02.14
17:48
Forrás
Pannon RTV
A beruházáshoz Törökbecse község idei költségvetéséből egymillió-kétszázezer dinárt irányoztak elő.

A 2007-ben épült nyolcvan négyzetméteres létesítmény tetőjének bitumenes lemezborítása több helyen beázik, ennek következtében a mennyezet egy része is leszakadt. A tetőszerkezet tatarozása mellett a külső falat is kicseréltetik.

Az épületegyüttest az elmúlt húsz évben több alkalommal is felújították – jegyezte meg Ilia László, a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület elnöke. Ennek eredményeként 2019-ben a nagyterem új PVC-ablakokkal gazdagodott. A mostani munkálatok az időjárási viszonyoktól függően már a tavasz folyamán megkezdődnek.

Folyamatban van az épületkomplexum legalizációja is, aminek befejezése után az egyesület anyaországi és más támogatásokra is számíthat majd.

A művelődési egyesület székházában több szakcsoport működik, egyebek mellett tánc- és kézimunkacsoport is. A székház továbbá otthont ad a helyi Teleház Polgárok Egyesületének, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének, valamint a falugazdász irodának is.

Törökbecse
Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.