Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Újabb 112,5 millió dinár a topolyai szennyvíztisztító kiépítésére

2019-10-01
13:22
2019-10-01
21:38
Forrás
Pannon RTV
A topolyai szennyvíztisztító kiépítésére újabb 112,5 millió dinárt hagyott jóvá a topolyai Községi Képviselő-testület mai ülésén a 2020-as évre.

A módosításra azért volt szükség, mert a pályázási folyamat alatt árváltozás történt és aktualizálni kellett az árakat. A tartomány az idei és a jövő évben is 191,5 millió dinárral támogatja a topolyai szennyvíztisztító projektjét. Az ülésen döntés született arról is, hogy a Komgrad Közvállalat az idei programjában előlátott 100 millió dinárt két héten belül befizeti a községi költségvetésbe, és ez fogja képezni a pályázat önrészét. A következő lépés pedig a közbeszerzési pályázat kiírása lesz - mondta Kislinder Gábor, Topolya polgármestere.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „Reményeim szerint mindenképpen meg kell hogy legyen a szerződtetése az épületnek. Fázisokban próbáljuk építeni, mert úgy szerződtünk le, így áll a tartományi szerződésben is, hogy annyi eszköz áll a rendelkezésünkre, amennyi a költségvetésben elő van látva, ezért kellett a narratív részt a következő évekre felbontani és ez a szerződésben így fog állni. Úgy gondolom, hogy idén mindenképpen a szerződés meglesz, reményeink szerint, ha az idő jó lesz, akkor elkezdjük az alapozást.”

Topolya
Községi Képviselő-testület
Kislinder Gábor
szennyvíztisztító

Most

Népszerű

mentőautó

Halálos baleset Zentán

Halálos baleset történt ma délelőtt Zentán - írja a Magyar Szó. Egy elektromos kerékpárral közlekedő 70 éves ember vesztette életét.