Ugrás a tartalomra

Újabb költségvetési módosítás lesz hamarosan Óbecsén

2022.10.21
15:20
2022.10.21
17:11
Forrás
Pannon RTV
Jól alakult az óbecsei költségvetés féléves végrehajtása - áll a napirendre került jelentésben.

Harmincadik ülését tartotta meg az óbecsei képviselő-testület, amely elfogadta a közvállalatok tavalyi évre vonatkozó munka- és pénzügyi beszámolóit. A költségvetés féléves végrehajtásáról szóló jelentés szerint az önkormányzat likvid, és többlettel rendelkezik – nyilatkozta Kiss Igor, a testület elnöke. Hamarosan a költségvetés harmadik módosításáról kell majd szavazniuk a képviselőknek.

Kiss Igor, elnök, Községi Képviselő-testület, Óbecse: „Erre azért van szükség, mert az önkormányzat által alapított intézmények, iskolák, egyéb közintézmények, közvállalatok energiakiadásait kell fedeznünk, amiket jelen pillanatban úgy látunk, hogy tudunk tartani, másrészt azoknak a pénzeknek a megszerzése indokolja ezt, amelyek tartományi vagy egyéb, köztársasági forrásokból érkeznek be. Egyebek mellett most válik aktuálissá Óbecse község területén a csatornázás, amit mi is és a polgárok is nagyon várunk.”

kkt
ülés
költségvetés
Kiss Igor

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.