Ugrás a tartalomra

Újra közlekedik a vonat Szabadka és Zenta között

2020.11.20
16:09
Forrás
Közlemény
Ma újra megindult a Szabadka és Zenta közötti 38,5 km távú szakaszon a vasúti közlekedés - áll dr. Pásztor Bálint közleményében.

Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke egyebek között hozzáteszi, ez volt az egyik legnagyobb beruházás Vajdaság északi részén, amely egyben regionális jellegű is, hiszen Szabadkát Magyarkanizsa, Zenta és Csóka községeken keresztül köti össze Nagykikindával és Nagybecskerekkel. Mint írta, a vasúti közlekedés helyreállítása ezen a szakaszon nem csak az utasforgalmat egyszerűsíti, hanem a térség gazdaságát is kiszolgálja. Teljesen kicserélték a síneket, a talpfákat és az ágyazatot, rendbe tették a jelzéseket, az átjárókat és az oromi vasútállomást - teszi hozzá a VKT elnöke. Mint írja, a személyszállító vonatok mostantól 80 km/óra sebességgel közlekedhetnek, a tehervonatok 60 km/óra sebességgel. A mintegy 15,36 millió eurós beruházást az infrastruktúra-fejlesztési minisztérium támogatta, a beruházó pedig a Szerbiai Vasutak Infrastruktúra RT. volt - részletezte közleményében dr. Pásztor Bálint.

A zentai állomásról szombaton 5 óra 45 perckor indul az első járat Szabadkára. A vonatok egyelőre a jelenleg érvényben lévő menetrend szerint közlekednek, az új menetrend december 13-ától lép életbe. 

Szabadka
Zenta
vasút
vasúti közlekedés
Szabadka-Zenta vasútvonal

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.