Ugrás a tartalomra

Újra vita tárgya a távfűtés Zentán

2017.09.25
21:10
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Az ülésen kinevezték a Szociális Védelmi Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatóját, valamint a KKT új titkárát is.

A távfűtés kérdése az Elgas Közvállalat 2016. évi éves pénzügyi jelentése kapcsán került előtérbe, amelyből kiderült, hogy a vállalat a tavalyi évet jókora veszteséggel zárta, amelynek túlnyomó része a távhőszolgáltatásból ered.

Rácz Szabó László, zentai önkormányzati frakcióvezető, MPSZ: „A legnagyobb baj az, hogy ültek a babérjaikon, és semmit nem csináltak, és most begyűrűzött minden. Az Elgas óriási veszteségben van, amit valószínűleg az önkormányzatnak kell állnia, azaz a zentai előfizetőknek.”

Az ellenzék a probléma mielőbbi megoldására szólította fel a községi vezetést. Zsoldos Ferenc, zentai önkormányzati frakcióvezető, MM: „Magától nem fog megoldódni, el kell határozniuk, hogy mit akarnak a városi fűtéssel. Ez már egy visszatérő és egyre inkább elhatalmasodó gond a városban.”

Az önkormányzat illetékesei a köztársasági kormány támogatásával új hőerőtelep kialakítását tervezik. Az új kazánokra várhatóan október folyamán írják ki a közbeszerzést. Győri István, alpolgármester, Zenta (SZHP): „Remélem, hogy a következő 2018/2019-es idényt már egy új hőteleppel kezdjük, és ha ez beindul, akkor nagy mértékben lecsökkennek azok a nagy veszteségek, amelyek jelen pillanatban előfordulnak.”

Az ülésen elfogadták a községi költségvetés első féléves végrehajtásáról szóló végzést is. Ebből kiderül, hogy a tervezett beruházások nagy része megvalósult, és az önkormányzat minden esetben betartotta a negyvenöt napos fizetési határidőt, beleértve a költségvetés közvetett felhasználóit is. Rácz Szabó Márta, zentai önkormányzati frakcióvezető, VMSZ: „Tulajdonképpen 45-50 százalék között kihasználták a rendelkezésükre álló pénzeszközöket, ugyanúgy vonatkozik ez a civil szervezetekre és a sportszervezetekre is.”

A testület módosította az idei környezetvédelmi költségvetési pénzalap használatára vonatkozó programot, aminek köszönhetően a regionális hulladéklerakó elkészülésének elhúzódása miatt felszabaduló összeget más célokra fordíthatják majd. Varga Viktor, tag, Zenta Község Tanácsa (VMSZ): „Ezt a kb. kétmillió dinárt elköltjük nyílászárók cseréjére és az energiahatékonyság növelésére a közintézményekben.”

A képviselők Ljubica Nikolić Verikios személyében kievezték a Szociális Védelmi Központ, Wischer Johann személyében pedig a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatóját, a községi képviselő-testület új titkára pedig Igor Stojkov lett, de az ülésen emellett több egyéb kérdésben is döntés született.

Zenta
Elgas
fűtés
veszteség
Rácz Szabó László
Zsoldos Ferenc
Győri István

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.