Ugrás a tartalomra

Újvidéken május közepén kinyithatnak egyes óvodák

2020.04.25
12:35
Forrás
Vajdasági RTV
Habár a szerbiai válságstáb egyelőre nem javasolja az óvodák és iskolák megnyitását, Újvidék polgármestere úgy véli, a városban május derekán egyes intézmények fogadhatják a gyermekeket.

Az óvodák és az iskolák megnyitására még várni kell, a szerbiai válságstáb egyelőre nem javasolja ezen intézmények megnyitását - jelentette ki Predrag Kon járványügyi szakember a tegnapi koronavírus-helyzettel kapcsolatos sajtótájékoztatón.

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere ugyanakkor a vajdasági közmédia műsorában elmondta, a Duna-parti városban fokozatosan térnek vissza a régi kerékvágásba, feltételezései szerint pedig az óvodák május 11-e és 18-a között nyithatnak meg egyes helyeken a városban.

Beszélt az Exit fesztiválról is, mint mondta, a jelenlegi helyzetben kevés az esély arra, hogy megtartják a zenei rendezvényt. Végleges döntés még nem született, a halasztás is egy lehetséges forgatókönyv - tette hozzá. Miloš Vučević leszögezte, nem lehet egyszerre enyhíteni a korlátozásokon, fontos a fokozatosság.

Újvidék
koronavírus
megnyílik
nyitás
Miloš Vučević

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.