Ugrás a tartalomra

Ülésezett a magyarkanizsai KKT

2019.03.07
15:42
2019.03.07
17:10
Forrás
Pannon RTV
Folytatódik a közmunkaprogram idén is Magyarkanizsán, illetve új igazgatója lesz a horgosi Tiszamenti Vízművek Kft.-nek. Egyebek között ezekről is döntöttek ma a magyarkanizsai KKT ülésén.

Magyarkanizsa község alapszabályának módosítása volt az egyik napirendi pont a Községi Képviselő-testület csütörtöki ülésén. Az új szabályzat szerint lehetőség lesz az önkéntes járulék bevezetésére népszavazás után, valamint a helyi közösségi választások menete is módosult. Vitát váltott ki a képviselők körében a 2019-es évi községi foglalkoztatási cselekvési terv ismertetése, ugyanis Magyarkanizsa eddig köztársasági pénzeszközök által 25 közmunkást alkalmazott minden évben, annak megszűnése után pedig saját forrásból, 4,3 millió dinárból kívánja az önkormányzat folytatni a közfoglalkoztatási programot.

Szarapka Ede, alelnök, KKT, Magyarkanizsa: „Sajnos a köztársasági és a tartományi források megszűntek ehhez a nemes célhoz, de viszont Magyarkanizsa önkormányzata, az önkormányzati hatalmi pártok úgy döntöttek, hogy mégis a programot megtartják, és saját forrásból 25 ezer dináros juttatással, négy hónapon keresztül 25 közmunkást fognak alkalmazni a község területén.”

A legnagyobb vitát az ülésen a horgosi Tiszamenti Vízművek Kft. igazgatójának leváltása robbantotta ki. Az eddigi igazgatónő felmondott, és a helyére egy éves időszakra megbízott igazgatónak a Bajina Bašta-i Glišić Dušant nevezték ki.

Miloš Kravić, elnök, KKT, Magyarkanizsa: „Az eddigi igazgató családi okok miatt döntött úgy, hogy beadja a felmondását, és mi ezen rövid idő alatt kerestünk erre megoldást, és találtunk is, mégpedig Grišić úr személyében, aki bizalmat kapott egy évre. Minden feltételt teljesített. Ez a napirendi pont az ülésen a legnagyobb vitát váltotta ki.”

Az ülésen elhangzott, hogy jelenleg a Tiszamenti Vízművek Kft.-nél nincs megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező személy, aki betölthetné az igazgatói posztot. Az illetékesek egy év múlva ismét pályázatot írnak majd ki az igazgatói állás betöltésére vonatkozóan.

Magyarkanizsa
Szarapka Ede
Községi Képviselő-testület
Miloš Kravić

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.