Ugrás a tartalomra

Ülésezett a VKT - Módosul a távhőellátás megfizettetési rendszere Szabadkán

2021.08.05
15:46
2021.08.05
17:18
Forrás
Pannon RTV
Mind a 41 napirendi pontot megszavazta a szabadkai VKT. Két napirendi pontban is teljesen egyetértett a hatalmi többség és az ellenzék a szabadkai Városi Képviselő-testület ülésén.

Az egyik a költségvetés első félévének megvalósulásáról szóló beszámoló volt, a másik pedig a bajmoki sertéstelep részletes szabályozási tervének kidolgozásáról szóló rendelet. A testület módosította a távhőellátás feltételeiről szóló határozatot, elfogadta a szabadkai közvállalatok 2020. évi működési tervének megvalósításáról szóló jelentéseket, valamint négy közvállalat igazgatóinak kinevezéséről is döntöttek.

A költségvetés első félévének megvalósulásáról szóló beszámoló elfogadásával kezdődött a szabadkai képviselő-testület ülése. A javaslatot az ellenzék is támogatta szavazatával. Bírálta viszont a távhőellátás feltételeiről szóló határozat módosítási javaslatát.

Miroslav Milojević, Szabadka Polgári Mozgalmának önkormányzati frakcióvezetője: „Mi ezúttal is kételkedünk abban, hogy ez az elszámolás igazságos lesz a távhőszolgáltatást igénybe vevő polgárok számára. Gyanakvásunk a polgárok múltbéli rossz tapasztalataiból ered, és ez az oka, hogy nem támogattuk ezt a javaslatot.”

A távhőellátás feltételeiről és módjáról szóló határozat indoklásában elhangzott, hogy úgynevezett másodlagos mérőeszközt fognak beszerelni azokban az épületekben, ahol ehhez megvannak a technikai feltételek, és az alokátorokkal rendelkezők esetében is lesznek változások a fogyasztás elszámolásában.

Veljko Vojnić, a Szerb Haladó Párt önkormányzati frakcióvezetője: „Az volt a kívánságunk az elemzések után, hogy az igazságosság elvét kövessük, tehát ez a következménye ennek a szabályzatnak. Elhangzott a képviselő-testületi szószéken, hogy a fűtés ára Szabadkán a legmagasabb a régióban és az országban, ami egyáltalán nem igaz. Összevethetjük az árakat, Újvidéken 100 dinár négyzetméterenként, Belgrádban 110 dinár, Szabadkán pedig 80 dinár négyzetméterenként.”

A képviselő-testület elfogadta a 14 szabadkai közvállalat 2020. évi működési tervének megvalósításáról szóló jelentéseket is. Az ellenzéki képviselők nehezményezték, hogy a közvállalatok nagy része alacsony nyereséget termelt, kettő pedig veszteséggel zárta a tavalyi évet. Nágel János, a VMSZ önkormányzati frakcióvezetője a kritikákra reagált: „Ki kell emelni, hogy a közvállalatok munkájának nem feltétlen célja, hogy minél nagyobb nyereséget valósítsanak meg, hanem ők elsősorban a polgároknak az igényeit kell, hogy kielégítsék minimális áron. Ez a legfontosabb dolog, ami az ő vállalatvezetésükben kell, hogy megtörténjen. Egy vállalat nagy veszteséget mutatott ki, a szabadkai utasszállító vállalat. Objektív körülmények miatt történt ez.”

Igazgatói kinevezésekről is döntöttek ma a képviselők. A vízművek és a Palics-Ludas Közvállalat esetében Sugár György, illetve Dobó Márta marad az igazgató. A gázművek élére Horvát Tímea került, aki az előző mandátumban alpolgármester volt, az útépítési és urbanisztikai közvállalat élére pedig Ognjen Golubovićot, az eddigi megbízott igazgatót nevezték ki.

VKT
Városi Képviselő-testület
ülés
Szabadka
Veljko Vojnić
Nágel János

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.