Ugrás a tartalomra

Ünnepel Temerin

2019.07.01
17:12
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Több mint fél évszázada ezen a dátumon egyesítették a községhez tartozó három települést. A díszülésen művelődési műsort láthatott a közönség és átadták a díszpolgári díjat és a Temerinért Elismerést.

A Temerin Díszpolgára Díjat Dragutin Zelenovićnak, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar tanárának ítélték oda.

A Temerinért Elismerést ez alkalommal két személy, Németh Mátyás, a Magyar Szó fotóriportere, valamint Zoja Karanović nyugalmazott egyetemi tanár érdemelte ki, aki elmondta: „Úgy érzem magam, mintha kalapból húztak volna ki, kiteljesedve és nagy örömet érzek, mert valakinek eszébe jutott, hogy én egész életemben valamit dolgoztam, többet között és elsősorban Temerinért, mert én temerini vagyok.”Temerinért Elismerés járt a TAKT-nak is. A civil szervezet 40 évvel ezelőtt alakult. Az elmúlt évtizedek alatt turisztikai célponttá vált, a környező országokból mintegy 900-an vettek részt a munkában, így jelentősen hozzájárult a község hírnevéhez. Ádám István, elnök, TAKT: „Tájház a birtokunkban van, turisztikai látványosság, egész nyáron jönnek vendégturisták, de azon kívül májustól októberig a rendezvények színhelye, majdnem minden hétvégén van valamilyen rendezvény.”

A község napját húsz év után első alkalommal rendezték meg Temerinben. Đuro Žiga, községi elnök, Temerin: „Régen, még 1955-ben egy hivatali döntés szerint a Szerb Köztársaság területét rendezték, és ennek értelmében a járeki, a temerini és a szőregi helyi közösségek, illetve települések kerültek gyújtópontba. Ennek, a számunkra fontos napnak az emlékére döntöttünk úgy, hogy az idéntől ezt a napot Temerin Község Napjaként fogjuk megünnepelni.”

A Községi Képviselő testület díszülésén Pásztor Róbert, a helyi KKT elnöke szólt az egybegyűltekhez és köszönetet mondott a helyieknek, akik munkájukkal és tetteikkel fejlesztik a községet: „Igaz, hogy az emberek közül, ha több százat megkérdeznénk, akkor mindenki úgy érezné, hogy ő tett legtöbbet abba a közösbe, de úgy érzem, hogy ezek az emberek a sok jó közül ők a legjobbak, így megérik a közösségnek a megbecsülését, és segítsünk nekik abban, hogy még többet tegyenek Temerinért.”

A díjazottak díszoklevelet és pénzjutalmat kaptak.

Temerin
Temerin napja
díszülés

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű