Ugrás a tartalomra

Ünnepelt Ada

2020.07.05
12:45
2020.07.05
18:20
Forrás
Pannon RTV
I. Ferdinánd osztrák császár 1835. július 2-án országos vásártartási szabadalmat adott a városnak, amiért a település és a kézműipar hatalmas fejlődést ért el előzőleg.

A rákövetkező évben, vagyis 1836-ban mezővárossá nyilvánították a települést. Az adaiak évről évre színes programokon vehetnek részt ebben a július elei időszakban.

Színes programmal ünnepelték idén is Ada napját. A rendezvénysorozat a községi képviselő-testület díszülésével vette kezdetét csütörtökön, majd pénteken egy kiállítás megnyitóval folytatódott.

A sportkedvelőkre is gondoltak a szervezők, hiszen több helyszínen is barátságos mérkőzések zajlottak. Tóbiás József, elnök, Potisje Pletex Férfi Kézilabda Klub, Ada: „Minden évben megszervezzük ezt a gála mérkőzést, amelynek egyáltalán nem az eredmény a lényege, hanem élvezni a játékot.”

Szombat délután megnyitotta kapuit a kirakodóvásár a sétálóutcán. A nyári színpadnál pedig művelődési műsor fogadta a látogatókat, ahol bemutatkoztak a község hagyományápoló csoportjai, valamint a modern táncegyüttesek is.

Gordos Evelin, elnök, Venus+ Táncklub, Ada: „A mai napra nyolc koreográfiával készültünk, leginkább pom-pomosakkal, de látható lesz majd egy botos összeállítás is. Mindhárom korcsoportunkat elhoztuk, és reméljük, hogy nagyon fog tetszeni a közönségnek.”

A szombati napot koncertek zárták, ahol fellépett a magyarországi Betty Love, valamint a Balašević tribute band, és a Baraparty.

Ada
ünnep
falunap
városnap

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.