Ugrás a tartalomra

Ünnepélyes keretek között ültették el a generációk fáját a zentai Népkertben

2018.04.21
15:32
2018.04.22
09:44
Forrás
Pannon RTV
A 2017-ben született 210 kisbaba egy oszlopos gyertyánt kapott a zentai önkormányzattól. 2014 óta minden évben ültetnek egy fát a született gyerekek tiszteletére.

A faültetést egy kis művelődési műsor előzte meg, amelyen fellépett a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Ispiláng tánccsoportja, valamint a Stevan Sremac Szerb Kultúrközpont táncosai is.
Ezt követően a polgármester jelképesen elültette a generációk fáját, és leleplezte a hozzá járó táblát.

Fejes Rella, Kevi: „Szerintem ez egy nagyon szép gesztus a várostól, hogy minden évben megemlékeznek azokról a kisgyerekekről, akik itt születnek, ebben a kórházban. Úgy, hogy mi örülünk neki, egy nagyon szép gesztus, szerintünk.”

A faültetés már hagyománnyá vált a Tisza-menti városban.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Elismerés azoknak, akik itt maradnak, és ezen felül még családot is vállalnak. Ezeknek a fiataloknak. Közösségben próbálunk gondolkodni. Ennek a szimbóluma a faültetés. Ahogyan a fák szaporodnak, az tulajdonképpen szimbóluma annak, hogy a közösségünk is erősödik, és meg akarunk maradni itt, ezen a vidéken.”


Az újszülöttek számára már 2014 óta ültetnek fákat itt a zentai Népkertben. Idén oszlopos gyertyánt kapott az a 210 gyermek, akik 2017-ben születtek.

Zenta
generációk fája

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.