Ugrás a tartalomra

Ünnepélyesen átadták a Szabadkát elkerülő Y-elágazás utolsó szakaszát

2019.12.27
12:38
2019.12.27
18:04
Forrás
Pannon RTV
Ezzel befejeződött a közel 30 éve húzódó útépítés.

Átadták az Y-elágazás utolsó, 12 kilométeres szakaszát. Ezzel a Horgos-Újvidék autópályáról könnyen és gyorsan, a város forgalmát kikerülve közelíthető meg a Kelebia-Tompa határátkelő. Az összesen 24 kilométeres útszakasszal jelentősen tehermentesül Szabadka közlekedése. Az átadón jelen volt Aleksandar Vučić, szerb államfő, Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, Kern Imre, infrastruktúra-fejlesztési államtitkár és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere.

Jó barátként üdvözölte Pásztor István az Y-elágazás ünnepélyes átadójára érkező Aleksandar Vučićot. A Tartományi Képviselőház elnöke beszédében azt mondta, hogy a szabadkaiak közel 30 éves álma valósult meg az Y-ág átadásával, aminek a munkálatai az elmúlt négy évben gyorsultak fel a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség koalíciós megállapodásának köszönhetően. Pásztor kiemelte:Ennek a megállapodásnak a lényege az volt, hogy ebben a választási ciklusban, ebben a négy évben ez a régóta tervezett és megvalósítás alatt levő beruházás megvalósuljon. Ennek a megállapodásnak eredményeképpen a szerb kormány 2,85 milliárd dinárt választott ki a beruházás befejezéséhez. Ez durván egy egész éves szabadkai költségvetésnek az ötven százaléka.

 

Aleksandar Vučić beszédében kitért arra, hogy az Y-elágazás kiépítéséről régebben sokat beszéltek, de nem tettek érte semmit. Örömének adott hangot, hogy ez a beruházás elkészült és jelentősen javítja majd a szabadkaiak életminőségét. A szerb elnök úgy fogalmazott: Nem kell olyan mennyiségben eltűrniük a kamionok jelenlétét a városban. Ez könnyítést jelent Szabadka költségvetésének is, mert nem kell kétévente az aszfaltburkolatot javítaniuk, ahogy ezt eddig tették. Azt gondolom, hogy a gyerekeknek is több terük lesz a játékra, és ezzel egy jó dolgot csináltunk. Ezzel még jobban összekötődtünk az északi szomszédunkkal, Magyarországgal, a mi barátainkkal, őszinte barátainkkal.

A szerb államfő elmondta továbbá, hogy véleménye szerint a Szabadka-Szeged, illetve a Belgrád-Újvidék-Szabadka-Budapest vasútvonalak megépítésével még közelebb kerül majd egymáshoz a két ország, nem csak infrastrukturális értelemben, hanem a két nép kapcsolata is tovább fog javulni. Hozzátette, a következő időszakban további vajdasági beruházások várhatók.

Az Y-elágazás ünnepélyes átadóját a Pannon TV élőben közvetítette és rögzítette, ma 19 órától tűzzük műsorra.

Y-ág
átadó
szabadkai kerülőút

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.