Ugrás a tartalomra

Ünnepi műsor keretében adták át a felújított topolyai színházat

2017.12.13
09:02
2017.12.13
16:55
Forrás
Pannon RTV
A 240 férőhelyes terem az elmúlt két évben teljes átalakításon ment keresztül. A jövőben színházi előadásokon és művelődési műsorokon kívül bálok, konferenciák szervezésére is alkalmas lesz.

Kislinder Gábor polgármester adta át rendeltetésének az új topolyai színházat. Elsőként a Kodály Zoltán magyar és a Vuk Stefanović Karadžić szerb művelődési központ produkcióját tekinthették meg a meghívott vendégek.

Sörfőző Szűgyi Judit, tag, Cirkalom Táncegyüttes, Topolya: „ Nagyon jól éreztük magunkat, örültünk, hogy végre a színházban léphetünk fel, úgy érzem, hogy Topolyának nagyon nagy szüksége volt erre a színházra, hiszen két művelődési központ használja, az amatőr színjátszók is, azt hiszem jól ki fogjuk használni, mi is, a vendégekről nem is beszélve.”

 

A színház épülete tíz évig használhatatlan állapotban volt, két évvel ezelőtt kezdődtek a felújítási munkálatok, amelynek köszönhetően, új tetőszerkezetet, nagyobb színpadot, modern fény és hangtechnikát, kényelmes nézőteret és költséghatékony fűtésrendszert alakítottak ki.

Csípe Tímea, igazgató, Művelődési Ház, Topolya: „Az igazi munka az most kezdődik, programokkal megtölteni elsősorban a színpadot és természetesen visszacsalogatni a közönséget, akik az elmúlt tíz év alatt, valljuk meg őszintén, kicsit elszoktak a színházi előadásoktól, kötve volt a kezünk, a moziterem színpada nem volt méltó és alkalmas, hogy nagyobb rendezvényeket és nagy díszlettel rendelkező előadásokat tartsunk.”

A felújítás értéke 31 millió dinár, amelyet a topolyai önkormányzat fedezett. A színház működtetését és a programokat támogatni fogják a jövőben is – mondta Kislinder Gábor. Topolya polgármestere hozzátette: „Akkor lehet színházról beszélni, ha ezt belakják a művészek, zenészek és természetesen polgárok nélkül nincs színház, és azt gondolom, hogy a mai épület arra szolgál, hogy a topolyai polgárok ezt be tudják lakni, egy olyan épületet kaptak, ami külön öröm számomra. A polgároknak megköszönném, hogy támogatták ezt az intézményt és kitartottak mellette.”

A színházterem többfunkciós, a nézőtér könnyen átalakítható, így az előadásokon kívül, alkalmas bálok, konferenciák megszervezésére is. Decemberben karácsonyi és újévi műsor, januárban már színházi előadások várják a nézőket a felújított topolyai színházban.

 

Topolya
Kislinder Gábor

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű