Ugrás a tartalomra

Úszóiskola a magyarkanizsai Tisza-parti medencéknél

2021.08.11
12:07
2021.08.11
16:20
Forrás
Pannon RTV
20 gyerek részvételével zajlik az idei negyedik, egyben utolsó úszóiskola a magyarkanizsai Tisza-parti medencéknél a helyi Shark sportegyesület szervezésében, ahol amellett, hogy jól szórakoznak a fiatalok elsajátíthatják az úszás alapjait is.

A napos nyári időben szép számban jelentek meg a gyerekek az idei úszóiskola utolsó körében a magyarkanizsai medencéknél, hogy elsajátítsák az úszás alapjait. Az egyórás program alatt a bemelegítés után neki is láttak az edzésnek.

Huszár Anita, résztvevő: „Kellet úgy, hogy a fejünket ide, a vállunkra kellett tenni, és egy kezünkkel kellett így úszni, és a kapaszkodóra meg egy kezet kellett rárakni.”

Tockó Hédi, résztvevő: „Egy kézzel kellett úszni, ami nagyon nehéz volt nekem.”

Gulyás Adél, résztvevő: „Hogy megtanuljak úszni, meg most fogjuk majd szerintem megtanulni a krault, mert már most fél kézzel csináljuk ezeket a mozdulatokat.”

Az úszóiskolában az ötévesektől egészen a tizenkét éves korosztályig vannak gyerekek, akiket a 10 nap alatt az elején a vízhez szoktatják az edzők, majd jöhetnek a nehezebb gyakorlatok is.

Beharović Enis, edző, Úszóiskola, Magyarkanizsa: „Azt tudni kell, hogy a 10 nap alatt sok gyerek van, van aki már rendelkezik valamilyen tudással, valaki abszolút nem, és ahhoz képest tudunk mi is ez a 10 nap alatt a gyerekekkel foglalkozni. Van, aki 10 nap alatt már rendesen úszik, aki már egy alap tudással rendelkezett az úszóiskola előtt, de vannak nagyon kezdők, akik félnek is még a víztől.”

Az úszóiskola végeztével a fiatalok, amennyiben megkedvelték az úszást és folytatni szeretnék, azok megtehetik a sportegyesületen belül, hiszen szeptembertől a helyi gyógyfürdőben zajlanak majd az edzések.

Magyarkanizsa
úszoiskola
Shark
úszás
medence
Tisza
tiszapart
Tisza-parti

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.