Ugrás a tartalomra

Útlezárások Zentán (videó)

2016.09.08
13:35
Zentán ezúttal nemcsak a szűk városközpontot zárják majd le a hétvégén a városnapi rendezvénysorozat programjai miatt, hanem a megszokottnál nagyobb területen korlátozzák a forgalmat
Zentán ezúttal nemcsak a szűk városközpontot zárják majd le a hétvégén a városnapi rendezvénysorozat programjai miatt, hanem a megszokottnál nagyobb területen korlátozzák a forgalmat. Az illetékesek arra hívják fel a környékről érkezők, illetve az autósok figyelmét, hogy járműveiket lehetőség szerint a Sportcsarnok melletti parkolóban, vagy a töltésoldal mentén külön erre az alkalomra kialakított helyeken hagyják majd.         



András, idegenforgalommal megbízott tag, Községi Tanács, Zenta: „A Gimnázium és a Fő tér kereszteződésénél lesz az első blokád, a második az Adai utca és az Ősz utca kereszteződésénél, a következő a Posta utca és a Táncsics Mihály utca kereszteződésénél, tehát a központhoz közelebb eső része, a következő a Fő utca, tehát a Njegoš tér és a körforgalomnak a központ felé vezető része, a zeneiskolánál, a következő pedig a Népkert utcának a vége, ami a hídi körforgalomnál van.”
útlezárás
Zenta
község napja

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.