Ugrás a tartalomra

Vadregényes történetek a Bajai úti temetőből

2020.11.07
08:41
2020.11.07
15:35
Forrás
Pannon RTV
Különleges, kosztümös sétát szerveztek a Bajai úti temetőben, Szabadkán. A résztvevők a múlt század ismert alakjairól hallhattak érdekes beszámolókat, emellett egy fiatal szerelmes pár tragikus történetét is megismerhették.

A kirándulás célja egyebek között az volt, hogy bemutassák a huszadik század ismert alakjainak életét, akik naggyá tették Szabadkát.

A huszadik században tragikusan végződött szabadkai szerelmi történet felelevenítésével kezdődött a Bajai úti temetőben megszervezett túra. Az idegenvezetés első állomása Dr. Regényi Gábor sírja volt, aki huszárként hunyt el 1914-ben, az első világháborúban. A hír hallatán kedvese belehalt bánatába és később egymás közelében helyezték őket örök nyugalomra.

Az érdeklődők ilyen, és ehhez hasonló történeteket ismerhettek meg a séta folyamán.

Dudić Đurđica: „Sok mindent megtanulunk tőlük, amiket eddig nem volt lehetőségünk hallani vagy elolvasni. Szóval ennek a párnak a túráit vétek kihagyni.”

A látogatók számára a napsütéses időjárás is kedvezett. Nyilas Leonov Anita elmondta: „Nagyon örülünk, amikor Borisz szervez valamit, hiszen a munkája kimagasló minőségű, örömmel csatlakoztunk a mai kiránduláshoz is.”

Kormányos Vilmos tanárként tevékenykedett nyugdíjba vonulásáig. Elmondta, pályája során minden évben tanórát tartott a Bajai úti temetőben: „Személyes ismerőseim nyugszanak ebben a temetőben. Hogy csak egy nevet mondjak, Bodrogvári Ferenc például tanárom volt. Egyébként nem először vagyok itt. Amikor tanítottam az Ivo Lola Ribar iskolában, az év végén az utolsó magyarórát itt töltöttük.”

A sétán az idegenvezetők meséltek a kápolnákról is, hogy kik emeltették, és hogyan tükrözték az adott család anyagi helyzetét. A történetekben hallhattak Bíró Károly szabadkai polgármester munkásságáról, Szárics János repülőjéről és Lifka Sándor mozialapításáról is.

Tóth Borisz, idegenvezető: „Ennek a túrának többek között az a célja, hogy nem csak a szabadkaiaknak mutatja meg a kiemelt szabadkaiak sírhelyét, hanem, hogy elmondja a történeteit azoknak az embereknek, akik itt nyugszanak, és az ő életpályájukat, amelyekből mi is tanulhatunk. Sok olyan szabadkai volt, aki a várost egy településből igazi ipari nagyvárossá tette.”

Nagy az érdeklődés a temetőjáró körút iránt, ezért a közeljövőben várhatóan megismétlik a történelmi sétát.

Bajai úti temető
temető
idegenvezető
Tóth Borisz
séta
kosztüm
Regényi Gábor
sír
Bíró Károly
Szárics János
Lifka Sándor

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű