Ugrás a tartalomra

Vajdaságban továbbra is közép-Bánátban a legrosszabb az ivóvíz

2019.03.22
15:54
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
A vízminta 98 százaléka nem felel meg a követelményeknek. A víz világnapján stábunk utána járt, hogy Nagybecskereken javult-e a helyzet a korábbiakhoz képest.

Nagybecskereken a magas arzéntartalom miatt 2004 óta tilos a vezetékes víz használata. Kezdetben lajtos kocsikkal, később az utcai pumpás kutak rendbe hozásával, majd az öko-kutak kiépítésével próbálták orvosolni a helyzetet. Aki persze teheti, azóta is palackozott vizet fogyaszt. Radoslava Tolmač, Aradác: „Majdnem minden aradáci ide jár erre az öko-kútra. Most nincsenek sokan. Nem tudom, hogy milyen a vezetékes víz Nagybecskereken. A nővéremtől azt hallottam, hogy tiszta, de azért ők is időnként Újvidékről hozzák az ivóvizet. Én viszont rendszeresen ide járok, amióta megnyílt ez az öko-kút.”

A kútnál kevesebben vannak, mert tavaly december 19-én megkezdte próbaüzemeltetését a vízgyár. Akkor azt mondák, hogy egy hónapon múlva várható az üzembe helyezése. A csapvíz tisztább lett, de még nem engedélyezett a fogyasztása. Tegnap közös közleményt adott ki a beruházó és a nagybecskereki önkormányzat, amelyben bejelentették, hogy a vízgyár megkapta az egészségügyi engedélyt és június közepétől várható az üzembe helyezése.

A nagybecskereki Polgári Fordulat egyes tagjai szerint gondok lehetnek a vízgyár körül. Dušan Kokot, Polgári Fordulat, Nagybecskerek: „Szemmel látható, hogy vagy komoly gondok vannak a berendezés működésével kapcsolatban, vagy egyszerűen nem tudják, hogy mit csinálnak. Mást nem látok ebben a helyzetben. A közvélemény nyomása újra erőteljessé vált, mindenki azt remélte, hogy valami történik, aztán három hónap elteltével a közvélemény joggal kérdezi, hogy mi is történik. Mi a gond? Azért vannak most ilyen közlemények, talán azért is, mert ma van a víz világnapja és, hogy mondjunk már mi is valamit.” 

Az egészséges vezetékes ivóvíz hiánya komoly gondok elé állította az oktatási intézményeket is. A muzslyai általános iskolába például 630 diák jár. Molnár Attila, igazgató, Szervó Mihály Általános Iskola: „A gyerekek leginkább otthonról hozzák a vizet. Palackozva, vagy a szülők öntik nekik. Viszont van néhány tanterem, ahol a tanító nénik vagy az osztályfőnökök megbeszélték a szülőkkel, összegyűjtenek pénzt és automatából használják a vizet.”

Becslések szerint a nagybecskerekiek az elmúlt 14 év alatt annyi pénzt költöttek palackozott vízre, amiből már nem egy vízgyárat építhettek volna.

ivóvíz
Közép-Bánát
Nagybecskerek

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.