Ugrás a tartalomra

Városnapot ünnepel Újvidék

2020.02.01
16:26
2020.02.01
17:15
Forrás
Pannon RTV
Mária Terézia 272 évvel ezelőtt, február elsején adományozott szabad királyi város címet a településnek.

Dimitrije Lončarić volt az első február elsején született idén Újvidéken. Az önkormányzat 200 ezer dinárt ajándékozott a családnak. A városi központi ünnepséget a Szerb Nemzeti Színházban tartották, ahol hagyományosan a Februári-díjat is átadták.

A központi ünnepség részeként művelődési programot láthattak az egybegyűltek. A városnap alkalmából számos testvértelepülés képviselője is eljött együtt ünnepelni a helyiekkel. Miloš Vučević polgármester az eseményen azt mondta: Újvidék gazdagságát a polgárok jelentik: „Újvidéket az újvidékiek alkotják. Az a törhetetlen, legyőzhetetlen, töretlen újvidéki szellem, amely mindannyiunkat eláraszt és összeköt bennünket 1748. február elseje óta. De így volt ez korábban is, Pétervárad létezésének ideje óta egészen mostanáig, a szerb Athén, Európa ifjúsági és kulturális fővárosa idejéig.”

A Februári-díjat idén Joland Korora, a rákbeteg gyermekek szüleit felölelő NURDOR egyesület elnöke vehette át. Az elismerést minden évben olyan újvidékiek kapják, akik munkásságukkal hozzájárulnak a város és a helyi társadalom fejlődéséhez: „Nagyon büszke, boldog és izgatott vagyok ma. Boldog vagyok, mert az emberek és a város felismerték a munkánk jelentőségét. A rákbeteg gyermekek szüleit felölelő nemzeti egyesület elnökeként 11 éve önkéntesként vagyok a NURDOR élén. Tényleg nagy dolgokat tettünk meg.”

A polgármester javaslatára ezen a napon ingyenes a parkolás a városban, illetve az autóbuszokkal közlekedőknek sem kell jegyet váltaniuk. Emellett a Vojvodina Sport- és Üzletközpontban sem fizettetik meg a medence és a korcsolyapálya használatát.

Újvidék
városnap
Miloš Vučević
Joland Korora
NURDOR
Februári-díj

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.