Ugrás a tartalomra

Wellnessközpont lesz Palicson

2018.06.25
13:45
2018.06.25
17:31
Forrás
Pannon RTV
A termál medence és a férfi strand környékén lesz a tervezett palicsi wellnessközpont. 2600 négyzetméter nyitott és 2000 négyzetméternyi fedett vízfelület és 6 épület készül majd több fázisban.

A 4 hektárnyi területre tervezett palicsi wellness-központ 2500 turista befogadására van tervezve. Szakít a szecessziós hagyományokkal, hiszen a hat objektum teljesen modern kinézetű lesz. A tervezett gyógy-, illetve relaxációs központ a termál medence és a férfi strand környékén lesz.

Nagy Kis Erős Melinda, titkár, Városépítési Titkárság, Szabadka: „Nagyából négy fázisból fog ez az egész építkezés folyni. Háromra van per pillanat építési engedély kiadva. Az első fázis, ami leglátványosabb lesz, és ezt várják a polgárok, ez tulajdonképpen a földszintes épületnek, illetve tetőtér galéria megoldásnak a kivitelezése, ami kicsit több mint háromezer négyzetméter hasznos felület lesz. A második fázisban pedig a nyitott medencéknek az építése lesz majd lehetséges, illetve az élményfürdő, a csúszdák beépítése, illetve ami nagyon fontos, itt lesz a külső terepnek a rendezése, illetve a fásítás, zöld övezetnek a kialakítása. A harmadik fázisban a parkolóhelyeknek a kiépítése lesz a feladat.”

A beruházás első szakaszának megvalósításához biztosítva vannak a pénzforrások. A tartomány és a köztársaság 100-100 millió dinárt különített el erre a célra, míg Szabadka Önkormányzata 120 milliót. A fürdő önkormányzati tulajdonban lesz.

Horvát Tímea, alpolgármester, Szabadka: „Mivel három szintű finanszírozásról van szó, egyértelmű hogy Palicson fog felépülni, tehát ez önkormányzati tulajdon, viszont a jogrendszeren keresztül, hogy milyen jogviszonyok, és milyen százalékban kit fognak megilletni, az a pénzelésektől fognak szerintem majd függni. De az is biztos hogy, a menedzselést az ehhez szakképesített, illetve az ehhez megalapított közvállalat fogja majd végezni.”

Termál és normálvizes, nyitott és fedett, valamint élménymedencék, jakuzzik és szaunakabinok épülnek. A beruházás részleteit a polgármester ismertette a Képviselő-testület múlt heti ülése közben nyilatkozva.

Bogdan Laban, polgármester, Szabadka: „A következő évben még 600 millió dinárt fogunk tartományi, köztársasági és városi forrásokból biztosítani, és büszkék leszünk majd a mi wellnessközpontunkra, amely azonos szinten lesz, vagy még jobb is, mint a mórahalmi. Így több turistát csalogathatunk ide.”

Az építési engedélyt a palicsi wellnessközpont kiépítéséhez már kiadták, és hamarosan kiírják a közbeszerzési pályázatot is.

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.