Ugrás a tartalomra

Zenta adventi koszorúján is ég a negyedik gyertya

2022.12.18
13:44
2022.12.18
15:38
Forrás
Pannon RTV
A zentai Petőfi Sándor Általános Iskola alkalmi kórusának ünnepi műsorával egybekötve gyújtották meg a település adventi koszorújának negyedik, szeretetet jelképező gyertyáját.

A helyi városháza oszlopcsarnokában megszervezett esemény több éve színesíti a karácsonyi ünnepkör programját.

Fuvolán megszólaltatott ünnepi dallamokkal, karácsonyi énekekkel és költeményekkel készültek a diákok az adventi gyertyagyújtásra.

Felkészítő tanáruk, Kormányos Katona Gyöngyi magyar nyelv és irodalom szakos tanárként fontosnak érzi megmutatni a gyermekeknek, hogy ahogyan az öröm, a karácsony is bennük van: „Az iskolában is felhívjuk diákok figyelmét, hogy a szeretet és a család nagyon fontos.”

Advent negyedik vasárnapjának gyertyája a szeretetet szimbolizálja. Zenta közös adventi koszorújának utolsó gyertyáját Gordán Kolos a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója gyújtotta meg.

Juhász Attila, oktatással és művelődéssel megbízott tag, Zenta KT: „Hogyha az ünnepet ünnepé tudjuk tenni, megteremtjük a hagyományát, az talán az igazi ünnep. Egyfajta ünneplőt öltünk magunkra, eljövünk, nemcsak ruhában, hanem lélekben is megújulva.”

A helyiek karácsonyi programsorozatának következő állomása a hétfőn nyíló Karácsonyi Kavalkád, amely december 23-ig várja az érdeklődőket.

Zenta
advent

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.