Ugrás a tartalomra

Zenta költségvetéséről volt szó a KKT ülésén

2022.11.29
12:58
2022.11.29
16:19
Forrás
Pannon RTV
Ülésezett Zenta Község Képviselő-testülete. Megállapították, hogy az önkormányzat saját bevételéből történő kiadások csökkentek, a más bevételekből származó kiadások pedig növekedtek.

Ez azt jelenti, hogy a község sikeres tartományi és köztársasági pályázatokat tudhat magáénak. Ennek köszönhetően jelentős fejlesztések valósulhatnak meg, mint például a kékmedence tervezett felújítása, a városháza világításának korszerűsítése, vagy a déli kútmezőn egy új kút fúrása. Elhangzott, hogy az energiahatékonyság fejlesztésére irányuló és a mezőgazdasági kisgazdák támogatását megcélzó program sikeresen zajlott le. A mezőgazdasági program vonatkozásában minden támogatási igényt - összesen 190-et - ki tudott elégíteni Zenta önkormányzata. Meghatározásra került továbbá a jövő évi vagyonadókulcs is. A lakóházak és a termőföldek esetében nem történt változás, a gazdasági illetve a tömblakások vonatkozásában némi áremelés észlelhető majd. A község által nyújtott ösztöndíjak kapcsán is történt változás.

Sztantity Szebasztián, gazdasággal és idegenforgalommal megbízott tag, Zenta KT: „Meghatározó tényező lesz az, hogy mi a deficitáris foglalkozás, vagyis a hiányszakma. Eddig is bizonyos pontszámokat jelentett ez, de most már a következő évtől ez lesz a meghatározó pontszám. Ez azért fontos kiemelni, hogy a gazdaság igényeihez tudjuk igazítani az ösztöndíjpályázatot, tehát, hogy olyan kádereket támogassunk, akik közösségileg is később hasznosulni tudnak, vagyis itt tudnak maradni Zentán és itt tudnak elhelyezkedni. Talán a legfontosabb kiemelni azt, hogy ezzel szeretnénk arra a gondolkodásmódra hatni, hogy amikor valaki pályát választ és Zentán szeretne hosszútávon maradni, akkor elgondolkodjon azon, hogy a pályaválasztást követően milyen zentai vállalatban vagy akár közintézményben tud elhelyezkedni majd később.”

Zenta
KKT
Községi Képviselő-testület
költségvetés
ösztöndíj
felújítás
Sztantity Szebasztián

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.