Ugrás a tartalomra

Zenta napja a zentai csata háromszázhuszadik évfordulójának jegyében

2017.09.06
12:52
2017.10.04
12:33
Szeptember 11-én, hétfőn tartják a vajdasági Zenta városnapi ünnepségsorozatát. Idén a rendezvény a zentai csata háromszázhuszadik évfordulója jegyében kerül megrendezésre.

A programokat 8 óra 30 perckor a Zentai Fúvószenekar nyitja meg, majd 10 órakor lesz a városnapi díszülés, amelynek díszvendégei Áder János magyar és Aleksandar Vučić szerb államfők lesznek. 12 órakor a zentai csata Tisza-parti emlékművénél megkongatják és megkoszorúzzák az emlékharangot. Felszentelik majd a Lisieux-i Kis Szent Teréz emléktemplomot is. A városnapi programsorozatot a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ szervezi.

Hugyik Richárd, igazgató, Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Zenta, Szerbia: „15 órakor a templom felszentelési szentmiséje lesz, amely ceremóniának lebonyolítója, illetve vezetője Pénzes János szabadkai megyéspüspök lesz. Részt vesz a szentmisén Német László nagybecskereki megyéspüspök is, valamint a bácskai és a bánsági papság, illetve az egyházi, a politikai, az állami tisztségviselők és meghívottak. A templomszentelési szentmise után 18 órától a templom mellett felállított színpadon lép fel a csíkszeredai Nemzeti Székely Népi Együttes, amely a Magyar Nemzeti Tanács és a Nemzetpolitikai Államtitkárság jóvoltából látogatott el hozzánk és Zentán kívül Óbecsén és Topolyán is fellépnek majd.”

Zenta
városnap
zentai csata
Hugyik Richárd

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.