Ugrás a tartalomra

Zentai fejlesztések

2020.08.28
12:06
2020.08.28
17:42
Forrás
Pannon RTV
Zenta gazdaságának további fejlesztése és a megkezdett projektek befejezése szerepelnek Czegledi Rudolf tervei között az elkövetkező négy évben.

A politikus harmadik mandátumban tölti be a polgármesteri tisztséget. Czegledi Rudolf elmondta, hogy sikeresen megvalósult a városi ivóvíz hálózat fejlesztése, a Városháza főtérre néző homlokzatának felújításán is dolgoznak, valamint hamarosan megkezdődik a kerékpárturizmus fejlesztése is egy Szerb-Román IPA-projektnek köszönhetően.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Jelen pillanatban az ipari parkunkra több jelentkező van. Hamarosan licitációt írunk ki ezekre a területekre, és bízunk benne, hogy 2-3 komolyabb cég fog jelentkezni, akik megfelelő programokkal itt új munkahelyeket fognak nyitni. Ami még nagyon fontos, hogy a kezdő vállalkozások számára az inkubátor-házat tovább működtetjük, ami óriási segítséget tud nyújtani a helybeli, fiatal, kezdő vállalkozóknak, hiszen három évig bérmentve tudnak területet, helyiségeket kapni, könyvelői, jogi segítséget az önkormányzat részéről.”

A polgármester a várható fejlesztésekről, tervekről bővebben nyilatkozott a Híradó Pluszban:

Zenta
Czegledi Rudolf
Városháza
projekt
IPA-projekt
kerékpárturizmus

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.