Ugrás a tartalomra

A zentaiak részletekben is törleszthetik a fűtési díjhátralékot

2017.11.22
16:17
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Amennyiben a zentaiak nem tudják egyben kifizetni tartozásukat, forduljanak az El Gas igazgatójához, és közösen keresnek részletfizetési lehetőséget.

A távfűtésről tartott zentai sajtótájékoztatón Novák László, az El Gas Közvállalat új igazgatója elmondta, hogy a legnagyobb problémák a hővezetékeken voltak, azonban a nyár folyamán javításokat végeztek rajtuk a város több pontján is. Ezeken a helyeken volt a legnagyobb a hőveszteség a tavalyi fűtésszezonban. Az igazgató hozzátette, hogy főként a Homok lakótelepen elavultak már a vezetékek, és ezeknek a cseréjével még jobban tudnák csökkenteni a hőveszteséget.

Novák László, igazgató, El Gas Közvállalat: „Szeretnénk már erre terveket készíteni, pályázni megfelelő helyeken. Mivel a hővezeték a város tulajdonába tartozik, az El Gas a városi vezetőséggel közösen vegyen részt és nyerjen a pályázatokon, és ebből tudnánk pénzelni, és ezáltal sokkal hatékonyabban, gazdaságosabban tudnánk a meglévő rendszert üzemeltetni.”

Győri István, Zenta alpolgármestere elmondta, hogy a község biztosított egy bizonyos keretösszeget az El Gas Közvállalat részére, és amennyiben szükség van rá, ebből tudják támogatni őket. Hozzátette, hogy ehhez most hozzá kellett nyúlniuk, hiszen a vállalat csak így bírta törleszteni az adósságait, ami feltétele volt annak, hogy új szerződést írhassanak alá a szerbiai gázszolgáltatóval és a villanygazdasággal.

Győri István, alpolgármester, Zenta: „Azt tudjuk, hogy a köztársasági kormány 50 milliót jóváhagyott a községnek a távfűtés megoldására, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a távfűtés ebben az idényben. Az 50 millió még nem jött meg a község számlájára, de az utolsó információnk az, hogy november végéig valószínűleg átutalják.”

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy amennyiben a polgárok nem tudják egyben kifizetni lemaradásaikat, akkor forduljanak az El Gas igazgatójához, és közösen megpróbálnak kitalálni egy részletfizetési lehetőséget.

Zenta
fűtés
El Gas
Novák László
Győri István

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.