Ugrás a tartalomra

106 ezren szavazhatnak Nagybecskereken (videó)

2017.04.02
12:20
Reggel hétkor mind a hetven nagybecskereki szavazóhelyet megnyitották, amelyeken csaknem 106 ezer polgár adhatja le a voksát a köztársasági elnökjelöltek valamelyikére
Reggel hétkor mind a hetven nagybecskereki szavazóhelyet megnyitották, amelyeken csaknem 106 ezer polgár adhatja le a voksát a köztársasági elnökjelöltek valamelyikére. Muzslyán négy szavazóhely van. Kora délelőtt a Magyar Házba érkezett a legtöbb szavazó. „Ha már adatott a jogunk, hogy a törvényes jogainkkal éljünk, akkor azt használni is kell. Hogyha nem használjuk, egyszerűen meg is bírják tőlünk vonni. Akkor ezért, ebből kifolyólag, inkább használjuk ki, ami adatott.” „Ez kötelességünk, hogy szavazzunk. Eddig minden szavazáson kint is voltunk. Szavaztunk, akire gondoltuk a legjobbat.”



„Abban a reményben jöttem el szavazni, hogy majd csak valami megváltozik ebben az országban. Hogy majd esetleg a fiatalok nagyobb esélyt kapnak, nem mennek majd el ekkora számban az országból. És talán nekünk, nyugdíjasoknak is jobb lesz. Nehezen élünk, azt mindenki tudja. Ezért reménykedünk, mert eddig – az elmúlt pár évben - nem igen láttuk, hogy jobban élnénk. Ezért bízom abban, hogy talán valamivel jobb lesz.” Sokan a délelőtti szentmise után szavaztak a Szervó Mihály Általános Iskola épületében levő szavazóhelyen. „Ma reggel fölébredtem és átgondoltam, hogy azért jövünk el szavazni, hogy jobb életünk legyen. A családnak, meg a gyerekeknek. Mind az iskolásoknak is, mind a fiataloknak, hogy jobb jövőjük legyen. Mi már idősek vagyunk, mi nyugdíjasok, de a fiataloknak, hogy jobb jövőjük legyen. Szeretnénk, hogyha ez teljesülne.” A tavalyi választáskor Nagybecskerek Város területén 106 665 szavazati joggal rendelkező állampolgárpolgár volt, most ez a szám 660-nal kevesebb. (kép: FoNet)
Nagybecskerek
elnökválasztás

Most

Népszerű