Ugrás a tartalomra

25 éves fennállását ünnepelte a VMSZ kúlai helyi szervezete

2021.11.27
11:19
2021.11.27
17:48
Forrás
Pannon RTV
Az ünnepségen az eddigi eredményekről és a további célokról is beszéltek.

A kúlai magyarság helyzete nehéz a szórványban. Leginkább az elvándorlás problémájával küzdenek.

Kozma Lívia, a VMSZ kúlai helyi szervezetének elnöke: „A Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete abban látja a jövőbeli képét is, és amit maga mögött tudhat ez a huszonöt év alatt, hogy a gyermekektől kezdve a legkisebb kortól kezdve az idősekig mindenkit felkarolunk, és olyan projektekbe próbálunk részt venni, és oda hatással lenni, akár a községi képviselő-testületen keresztül, vagy pedig a tartományon, ahol a VMSZ-nek képviselői vannak, vagy akár államtitkárai, hogy ezeket a projekteket ide tudjuk vonzani.”
 

de nagy hangsúlyt fektetnek a mezőgazdaság támogatására is.

Valka Károly, a VMSZ kúlai körzeti szervezetének elnöke: „170 tagja van most a kúlai helyi szervezetnek, és azt is el kell mondani, hogy a VMSZ Kúla község területén az utolsó választások, amikor voltak a harmadik legerősebb párt volt, ami úgy gondolom, hogy egy nagyon jó eredmény akkor, hogyha tudjuk, hogy Kúlán körülbelül 8, 8,5 százalék magyar van a községben.”

A kúlai VMSZ immár negyed évszázada dolgozik és erősödik folyamatosan – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a rendezvényen.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Huszonöt évvel ezelőtt a kúlai volt a VMSZ tizenkettedik községi szervezete, tizenketten hozták létre. Mára ez a szervezet 170 tagot számlál. Akkor amikor létrejött a kilencvenes évek második felének a hajnalán egy bolond időben, politikai érdekegyesítő erőt létrehozni Kúlán, osztódva, magyar politikai mezőben nagy bátorság volt.”

VMSZ
Kúla
Vajdasági Magyar Szövetség
Valka Károly
Pásztor István

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.