Ugrás a tartalomra

Áder: Európa külső határait meg kell védeni, a belsőket pedig szabadon hagyni

2018.10.19
22:17
2024.03.19
08:42
Forrás
MTI
Az embercsempészek ellen minden eddiginél szigorúbban kell fellépni - hangsúlyozta Áder János magyar államfő, amikor találkozott Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel Ljubljanában pénteken.

Az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón a magyar államfő kiemelte: megbeszélésükön egyetértettek abban is, hogy a migránsokat kibocsátó országokat európai uniós forrásokból, de más nemzetek bevonásával támogatni kell, csakúgy mint azokat, ahol több millió menekült tartózkodik, így Törökországot, Jordániát vagy Libanont. Ennek célja az, hogy a migrációs késztetés ne legyen olyan erős, mint amit az elmúlt években láthattunk - fogalmazott.

Borut Pahor kiemelten szólt a rábavidéki szlovén és a muravidéki magyar kisebbség jó helyzetéről. Mint mondta, csütörtökön találkozott a rábavidéki szlovénok képviselőivel, akik kedvezően értékelték a magyar kormány kisebbségekkel kapcsolatos törekvéseit. A szlovén államfő kérte Áder Jánost, hogy a következő években valamivel több figyelmet szenteljenek a Rábavidékre irányuló beruházásokra, hogy új munkahelyek létrehozásával ott tartsák a szlovén nemzetiségű fiatalokat.

Áder János
Szlovénia

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.