Ugrás a tartalomra

Áder: Ne tévesszünk mértéket, amikor klímakatasztrófáról beszélünk

2019.09.20
12:43
2024.03.19
08:48
Forrás
MTI, hirado.hu
Helyes, hogy Magyarország felelősségét és tennivalóit is vizsgáljuk, amikor a fenyegető klímakatasztrófáról és a megteendő intézkedésekről beszélünk, de ne tévesszünk mértéket – mondta Áder János.

A magyar köztársasági elnök pénteken a Kossuth Rádióban azt mondta, Magyarország a világ szén-dioxid-kibocsátásának 137 ezred részét teszi ki, az Európai Unió kibocsátásának pedig csak 1 százalékát.

A magyar államfőt a jövő héten kezdődő New York-i ENSZ-klímacsúcs kapcsán kérdezték, amelyen Magyarországot képviseli. Ezzel kapcsolatban elmondta: a találkozó politikai vita lesz, ami a szándékok kinyilvánításáról szól majd, megállapodás aláírásáról nincs szó. Áder János emellett arról is beszélt, hogy az EU 28 országának összes éves szén-dioxid-kibocsátása 2017-ben annyi volt, amennyit Kína valamivel több mint egy nap alatt a légkörbe bocsátott.

Áder János
klíma

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.