Ugrás a tartalomra

Áder: A víz központi kérdéssé vált

2019.10.20
08:15
2024.03.19
08:36
Forrás
MTI
Az ENSZ által megfogalmazott fenntartható fejlődési célok víz nélkül teljesíthetetlenek, a víz központi kérdéssé vált - hangsúlyozta Áder János magyar köztársasági elnök.

Az államfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a héten Budapesten megrendezett Víz Világtalálkozót felidézve kiemelte: a feladat az, hogy ahol még lehet, az emberiség előzze meg a vízválságot, ahol pedig az már bekövetkezett, ott keresni kell a lehetőségeket, hogyan csökkenthetők a vízválság okozta károk.

Áder János a magyarországi helyzetről szólva elmondta: a hazai vizek több mint 90 százaléka a határokon túlról érkezik, ebből a szempontból kiszolgáltatottak vagyunk a vízszennyezéseknek, és annak is, ha mások a víz egy részét felfogják, megtartják. Áder János kiemelte, hogy Magyarországon elegendő víz van ugyan, de ennek eloszlása egyenlőtlen, az ország csaknem 10 százalékát fenyegeti az elsivatagosodás.

Áder János
víz
magyar köztársasági elnök
víz világtalálkozó
Budapest
ENSZ

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.