Aleksandar Vučić: A béke fenntartása az érdekünk, és ennek figyelembe vételére kéri az embereket
A szerb államfő a beszélgetés során felszólított minden szerbet, hogy békés úton próbálják megszerezni azt, ami az övék. Aleksandar Vučić egyéb aktuális témákról is beszélt, egyebek mellett a közelgő választások lehetséges időpontjáról.
A hétvégén három szerb civil és egy albán rendőr vesztette életét Koszovóban, azóta több helyi szerbet is őrizetbe vettek a prištinai hatóságok. Később többüket elengedték. Barikádokat emeltek a koszovói szerbek, nem csapdákat, ez hosszú évek terrorizálása után történt - mondta Aleksandar Vučić. Ezt védelmi okokból tették, ellenállást tanúsítva a hatósági elnyomás ellen - tette hozzá az államfő. A tragikus események miatt Szerbiában nemzeti gyásznapot rendeltek el szeptember 27-re.
„Szerbia Alkotmánya szemszögéből mindannyian Szerbia állampolgárai. Szerbiában gyásznapot tartanak úgy a három elhunyt szerb, mint a meggyilkolt rendőr miatt. Szerintem ez egy civilizált döntés, egy komoly és felelősségteljes döntés.”
A koszovói rendőrségi akció a KFOR, az Eulex, és a rendőrség közös koordinációjával történt, azonban az Eulex döntéseit elütve, a szerbek likvidálásába és üldözésébe kezdtek - hangsúlyozta az elnök. Az államfő véleménye szerint Koszovóban a szerb nép a felkelés szélén áll, azonban a béke fenntartása Szerbia érdeke. Aleksandar Vučić arra kérte a koszovói szerbeket, hogy mindent békés úton intézzenek.
„Kérem őket, Istenre kérem őket, próbáljuk meg békés úton megszerezni azt, ami jár. Hogy követeljük, hogy Kurti rendőrsége visszavonuljon onnan, hogy mindent békés úton próbáljunk intézni. Hogy az utolsó, utolsó, utolsó lehetőség legyen az, hogy életeket kelljen mentenünk. A béke a mi érdekünk, és erre kérek mindenkit, könyörgök ezért. De azt is meg kell, hogy értsék, hogy ezek az emberek a poklon mennek keresztül.”
Az államfő egyéb témák mellett a közelgő választásokról is beszélt. Azt mondta, már december 17-től készen állnak annak megtartására, sőt, akár már azon a napon is lehetséges. Köztársasági parlamenti, tartományi és belgrádi önkormányzati választások lesznek. Vučić kiemelte, a fővárosi mellett más községekben is várható voksolás, de nem az összesben. Arra a kérdésre, hogy az elnök szerepelni fog-e a Szerb Haladó Párt listáján azt válaszolta, akkor fog, ha ezt kérik tőle.