Ugrás a tartalomra

Aleksandar Vučić fogadta Petro Porosenkót

2018.07.03
17:20
2024.03.19
08:33
Forrás
Tanjug, Szerbiai RTV
A két államfő részt vett az állami küldöttségek plenáris ülésén, a nap folyamán pedig szerb-ukrán üzleti fórumot is tartottak.

Szerbia tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását, mint ahogyan Ukrajna is támogatja Szerbia egységességét - mondta Aleksandar Vučić, miután fogadta Petro Porosenko ukrán elnököt.

A legnagyobb katonai tiszteletadás mellett várta Petro Porosenkot, Ukrajna államelnökét Aleksandar Vučić a Szerbia Palota előtt. Az ünnepélyes fogadtatás után, a két államfő négyszemközt ült tárgyalóasztalhoz. Közös cél a két ország bilaterális viszonyának javítása, a politikai párbeszéd és a kereskedelem javítása által - hangsúlyozta Aleksandar Vučić. „2017-ben, amikor visszaesés következett be, elkezdtük növelni a kereskedelmi forgalmat a két ország között. 2017-ben ez 357 millió amerikai dollárt tett ki. Azóta jelentős növekedés figyelhető meg a behozatal és a kivitel kapcsán is.”

A találkozón szó esett Koszovó helyzetéről is. Ukrajna tiszteletben tartja Szerbia területi integritását, emiatt nem ismerték el Koszovó függetlenségét sem - szögezte le Porosenko. Az ukrán államfő hozzátette: a két ország közös célja, hogy mielőbb az Európai Unió tagjai legyenek és igyekeznek ebben minden támogatást megadni egymásnak. „Közös célunk, hogy 2025-re az Európai Unió tagjai legyünk. Azt szeretném, hogy Szerbia leküzdje a csatlakozási folyamat alatt felmerülő problémákat. Ez Ukrajna célja és vágya is. Fontos, hogy tanuljunk Szerbia tapasztalataiból - nyilatkozta a találkozó után az ukrán elnök.”

Szerbia és Ukrajna külügyminiszterei egy megállapodást is aláírtak, amely szerint az ukrajnai állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Szerbiába. A megállapodás kitér a korrupció elleni harcra is, amelynek értelmében a két ország vámhatósága megoszthatja egymással információit. A nap folyamán szerb-ukrán üzleti fórumot is tartottak.

Aleksandar Vučić
Petro Porosenko
Ukrajna
elnök
Szerbia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.