Ugrás a tartalomra

Az EBESZ szerbiai missziójának vezetőjével tárgyalt a szerb kormányfő

2020.09.11
16:04
2020.09.11
16:29
Forrás
Szerbiai RTV
Ana Brnabić köszönetet mondott Andrea Oriziónak a konstruktív együttműködésért és támogatásért, mindenekelőtt azért, amelyet a Belgrád és Pristina között zajló párbeszéd elősegítéséért végzett.

 Szerbia és a jövőbeni kormány számára az igazságügyi reformok befejezése a legfontosabb, mivel ez az előfeltétele a többi reformnak az országban - mondta Brnabić és hozzátette, az ország, annak polgárai számára is fontos a stabil igazságügyi rendszer megteremtése. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerbiai missziójának vezetője megdicsérte Szerbiát a reformok iránti elkötelezettségéért és az elért eredményekért. Emlékeztetett a médiastratégia elfogadására is, ugyanis szavai szerint ez kulcsfontosságú része az országban végrehajtandó többi reformnak, és az erősebb demokratikus társadalom megvalósításának. Andrea Oriziónak egyébként most jár le a mandátuma Szerbiában, a leköszönő misszióvezetőt Ivica Dačić szerb külügyminiszer is fogadta. 

Ana Brnabić
Andrea Orizio
EBESZ
misszió
szerbiai
párbeszéd
igazságügyi
médiastratégia
reform

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.