Ugrás a tartalomra

Az el nem kötelezett országok belgrádi csúcstalálkozójának üzenete a világbéke

2021.10.12
17:05
2021.10.12
18:56
Forrás
Pannon RTV
Plenáris üléssel, számos külföldi tisztségviselő részvételével ma folytatódott Belgrádban az el nem kötelezett országok csúcstalálkozója.

A felszólalók nyilatkozatai szerint csak közös erővel, összefogással győzhetjük le a kihívásokat és dolgozni kell az egyenlőség megvalósításán a világban.

Az el nem kötelezett országok mozgalma konkrét és valódi erő volt és marad is, amely a világbékét hirdeti - mondta a keddi plenáris ülést megnyitva Lejeune Mbella Mbella, Kamerun külügyminisztere. Elmondta, hogy 60 évvel ezelőtt, a mozgalom alapítóinak köszönhetően, megnyílt az út, hogy számos ország elnyerje függetlenségét.

„A mozgalom konkrét és valódi erő volt és maradt is, amely kiáll a világbéke mellett, és kifejezi hazánk szabadságra és a gyarmatosítás alóli felszabadítására irányuló törekvéseit.”

Burkina Faso külügyminiszterének nevében az ország képviselője, Evelyn Ebodu beszélt a csúcstalálkozón, rámutatva, hogy a mozgalom 60. évfordulója nagy egészségügyi és pénzügyi válság idején zajlik.

„A mozgalom lehetővé tette számunkra, hogy fáradhatatlanul dolgozzunk azon célok megvalósításán, amelyeket a 69 éves havannai nyilatkozatban tűztünk ki magunk elé, amely biztosítja az államok függetlenségét, szuverenitását, területi integritását és a független országok biztonságát.”

A találkozó keretében számos kétoldalú megbeszélést is tartottak. Nikola Selaković szerb külügyminiszter Palesztina és Angola képviselőivel is tárgyalt. Iránnal intenzívebb politikai párbeszédet kíván kialakítani Szerbia, Szomáliával pedig szorosabb gazdasági együttműködést, főként ami a kereskedelmet, mezőgazdaságot és az IT szektort illeti.

Ana Brnabić szerb miniszterelnök találkozott Fuad Husszein iraki külügyminiszterrel is. Husszein kiemelte: szívesen látják a szerb vállalatokat Irakban, különösen az építőipar, az egészségügy és az oktatás területén. A szerb miniszterelnök megköszönte Husszein támogatását, miszerint Irak támogatja Szerbia Koszovóval kapcsolatos álláspontját, valamint a területi integritás és szuverenitás tiszteletben tartását.

Szabadságot szerető nemzetek vagyunk - ezt már Nikola Selaković mondta az el nem kötelezett országok mozgalmának kétnapos csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. Szerbia külügyminisztere hozzátette: tiszteletben tartjuk az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghatározott értékeket, és elkötelezettek vagyunk a 60 évvel ezelőtt lefektetett belgrádi nyilatkozat elvei mellett.

A mozgalom résztvevőihez intézett beszédében azt üzente, hogy szolidaritásra van szükség. Megköszönte, hogy megjelentek a belgrádi konferencián, és hozzájárultak valamihez, ami megmutatja, hogy az el nem kötelezett országok mozgalma a világ és az emberiség erősebb része.

el nem kötelezett országok csúcstalálkozója
Belgrád
világbéke
Ana Brnabić

Most

15:33

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű