Ugrás a tartalomra

Az EP 16 intézkedést javasol a szerbiai választások lebonyolításával kapcsolatban

2021.09.18
17:30
2021.09.18
19:58
Forrás
Pannon RTV
Médiamegfigyelő testületet hoznak létre, valamint a Köztársasági Választási Bizottság állandó összetételét is módosítják – egyebek mellett ezekről állapodtak meg Belgrádban.

A jövő évi választásokról szóló pártközi plenáris ülésen az EU képviselői is részt vettek. Az Európai Parlament összesen 16 intézkedést javasolt a választások lebonyolításával kapcsolatban. Egyes ellenzéki pártok mégis úgy döntöttek kivonulnak a tárgyalásokról.

Az európai parlamenti képviselők által javasolt megoldás szerint egyebek mellett létrehoznak egy úgynevezett médiamegfigyelő testületet. Ennek feladata a közszolgálati médiumok munkájának független felügyelete. Döntöttek arról is, hogy módosítják a Köztársasági Választási Bizottság állandó összetételét. Utóbbi azt jelenti, hogy a bizottságban ellenzéki képviselők is szerepelnek majd.

A találkozót követően Ivica Dačić, a köztársasági parlament elnöke elmondta: a kormánykoalíció teljes egészében végrehajtja a mostani megállapodást. „Arra számítunk hogy a következő napokban, hetekben a pártok, a csoportosulások, a koalíciók, a platformok eldöntik részt akarnak-e venni ezeknek az intézkedéseknek a megvalósításában vagy nem. Ez alatt azt értem hogy részeit akarják-e képezni ezen testületeknek, amelyekről beszéltünk. Akármennyire is nehéz volt ez az egész és a beszélgetések azt gondolom, hogy jelentős előrelépés történt.”

Vladimír Bilčík, az európai parlament képviselője reméli hogy a pártok részt fognak venni az intézkedések megvalósításában annak ellenére hogy nem mindenki elégedett velük. A választások bojkottálása szerinte nem jelent megoldást. „Létrehoztunk egy dokumentumot, ami a pártok közötti párbeszédekből kapott visszajelzések alapján készült el, amiket az elmúlt hetekben és napokban kaptunk. A párbeszédek társsegítőjeként ebben a dokumentumban meghatároztunk néhány konkrét intézkedést, amelyek segíteni tudnák Szerbiát abban, hogy javítson a politikai feltételeken a következő választási időszakban.”

A plenáris ülés során a pártok véleményezték az Európai Parlament által összeállított a választási körülmények javítását szolgáló dokumentumot, illetve módosításokat nyújthattak be. Az elején úgy tűnt sikerül a pártoknak megegyezniük, de végül több párt is jelezte hogy nem fogadja el a dokumentumot – mondta el Kovács Elvira, a köztársasági parlament alelnöke. „Az utolsó pillanatban néhány párt mégis úgy nyilatkozott hogy ez egy hatalmas előrelépés és jó, de ebben a pillanatban nem elegendő az ő számukra és nem elfogadható most ez a dokumentum. Folytatni szerették volna a tárgyalásokat, de ez nem volt opció így végül az anyag ami elérhető lesz bárki számára az Európai Parlamenti közvetítők javaslataként megy ki. A hatalmi koalíció kiáll ez a dokumentum mögött, hogy alkalmazzuk azt, ők felügyelik a folyamatot. Eldől, hogy az ellenzéki pártok mit csinálnak az elkövetkező hónapokban.”

Néhány párt, köztük a Dragan Đilas vezette Szabadság és Igazságosság Pártja, valamint a Demokrata Párt korábban úgy döntött, hogy kivonul a tárgyalásokról. Đilas elmondta, hogy az európai képviselők által felajánlott dokumentumot elfogadhatatlannak értékelték, mert nem kínál konkrét megoldásokat vagy mechanizmusokat.

választások
Európai Parlament
Köztársasági Választási Bizottság
Ivica Dačić
Kovács Elvira
Vladimír Bilčík

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.