Ugrás a tartalomra

Az EU növeli az afgánoknak nyújtott humanitárius segélyt

2021.08.24
11:58
Forrás
MTI
Az Európai Unió a korábbi 50 millió euróról több mint 200 millió euróra emeli az afgánoknak nyújtott humanitárius segélyt, a támogatás a konfliktus sújtotta országból a szomszédos államokba menekülőket is segíti majd - jelentette be az EB elnöke.

Ursula von der Leyen az uniós biztosok rendkívüli, az afganisztáni helyzet miatt összehívott ülését követően tartott sajtónyilatkozatában közölte, hogy a segítségnyújtás feltétele az emberi jogok és a nők jogainak tiszteletben tartása.

Josep Borrell, az Európai Unió kül-, és biztonságpolitikai főképviselője üzenetében közölte, az EU és partnerei az Afganisztánban rekedtek biztonságáért végzett kiemelkedő munkája keretében újabb 260 uniós munkatárs és helyi segítőik hagyhatták el a konfliktus sújtotta országot. Hozzátette: folytatódik az emberek kimenekítését és biztonságát szavatoló munka.
A tálib lázadók - akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció - augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.

A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul, valamint a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repteréről repülőgépekkel menekítik ki saját állampolgáraikat, és azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk során együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt most veszélyben érzik az életüket. A kabuli légi kikötőn belül a nyugati koalíciós katonák - elsősorban amerikaiak - próbálják fenntartani a rendet, kívül pedig a tálib fegyveresek.

afgán
Afganisztán
Ursula von der Leyen
Európai Unió

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.