Ugrás a tartalomra

Az Európai Unió nem fogadott el újabb szankciókat Irán ellen

2018.04.16
19:51
Forrás
MTI
Németország, Nagy-Britannia és Franciaország olyan javaslat megfontolását kérte a tagállamok részéről, amely az Iránnal szembeni szankciók kiterjesztéseként értelmezhetők.

Az Európai Unió azonban nem fogadott el újabb szankciókat Irán ellen, közölte Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Luxembourgban az uniós külügyminiszterek egynapos tanácskozását követően. A főképviselő elmondta, a szakminiszterek egyetértettek abban, hogy az Iránnal megkötött nukleáris megállapodás fenntartása az egész világ érdeke. Az uniós országok azt szeretnék, hogy Irán a nemzetközi közösség tagja maradjon, ugyanis a közel-keleti régió stabilitása megkívánja a Teheránnal való folyamatos és előremutató párbeszédet - hangsúlyozta.

Európai Unió
Federica Mogherini
Irán

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.