Ugrás a tartalomra

„Az idei év drámai változásokat hozott”

2020.05.29
13:29
2020.05.29
18:57
Forrás
Pannon RTV
Az utóbbi fél évben több minden változott a világon, mint az elmúlt húsz-harminc évben – hangoztatta ma A világ a koronavírus után című konferencián Aleksandar Vučić szerb államfő.

Mint mondta, az idei év drámai változásokat hozott a geopolitika és a gazdaság terén is, és alapjaiban változtatta meg az életünket.

Néhány ország megerősödve, mások meggyengülve kerülnek ki a koronavírus-járványból, számos dolog változott meg az utóbbi hónapokban világszerte, és már látszik, milyen átrendeződésekre lehet számítani, milyen ereje lesz a jövőben egyes országoknak – hangzott el a koronavírus-járvány következményeivel foglalkozó belgrádi konferencián.

Aleksandar Vučić köztársasági elnök beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt soha korábban nem tapasztalt kihívásokkal kell az emberiségnek szembenéznie, és már látszik, hogy Németország és Kína biztosan megerősödve kerül ki a válságból: „Igen, úgy gondolom, hogy több dolog változott az elmúlt hat hónapban, mint az utóbbi húsz vagy harminc évben. Ez a hat hónap drasztikus és drámai változást hozott a geopolitikára és a gazdasági erőre nézve, valamint arra, hogy milyen befolyása lesz egyes országoknak, tömböknek és térségeknek a világban a jövőben.”

Ana Brnabić miniszterelnök felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy koránt sincs vége mindennek, a nemzetközi színtéren még igenis komoly egészségügyi és gazdasági harc folyik. A világ a koronavírus-járvány után teljesen más lesz – tette hozzá: „Úgy gondolom, hogy drámai változások lesznek, úgy gondolom, hogy ezek a változások abban is látszanak majd, hogy világ folytatja-e a globalizációt, vagy nem, fennmarad-e és ha igen, milyen formában a többoldalúság. Valamit, hogy milyen szerepük lesz egyes országoknak, ahogy az elnök is mondta, az új világrend vezetésében.”

A konferencián elhangzott továbbá, hogy a koronavírus-járvány arra is rámutatott, mely országok igazán szolidárisak másokkal, mit gondolnak valójában a szomszédos országok Szerbiáról, és hogy a gazdasági verseny már nem is szabadverseny, hanem inkább arról szól, hogy ki hogyan tehet keresztbe a másiknak.

Aleksandar Vučić
Ana Brnabić
koronavírus
világjárvány
konferencia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.