Ugrás a tartalomra

Az MM felfüggeszti politikai tevékenységét, jogi személy marad, aktivitás nélkül

2022.12.07
11:28
Forrás
Vajdasági RTV
Felfüggesztette a politikai és a közéleti tevékenységét a Magyar Mozgalom. Ezt a szervezet elnöke a Vajdasági Rádió és Televízió Napjaink című műsorában jelentette be hétfőn este.

Sövény Ferenc elnök a döntéssel kapcsolatban azt mondta, hogy ő személy szerint az MM nyári közgyűlésén benyújtotta a lemondását az elnöki posztról, azzal a kitétellel, hogy addig formálisan elnök marad, amíg nem lesz új vezető. Erre a helyre hónapokon át nem találtak embert, így - mint fogalmazott - a mozgalom a következő időszakban szünetelteti a tevékenységét.

Sövény hozzátette: nem szűnik meg az MM, de csak mint bejegyzett jogi személy marad meg, aktivitást nem folytat.

A Mozgalom passzivitása egyébként már korábban kezdődött. A novemberi nemzeti tanácsi választásokon sem vett részt, így azon csak a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás lista szerepelt.

A Magyar Mozgalmat 2015-ben hozták létre, a tagsága pedig eleinte főként a Vajdasági Magyar Szövetségből kizárt vagy kilépett emberekből állt, ám a következő években a korábban ismert vajdasági közszereplők azóta kihátráltak a szervezet mögül, és nem vállaltak szerepet a szervezet irányításában.

MM
Magyar Mozgalom
felfüggesztés

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.