Ugrás a tartalomra

Az utolsó amerikai katonai gépek is elhagyták Afganisztánt

2021.08.31
06:57
2021.08.31
11:26
Forrás
MTI
Fedélzetén katonákkal és a még Kabulban maradt diplomáciai személyzettel az utolsó amerikai katonai repülőgépek is elhagyták Afganisztánt.

Ezt jelentette be a washingtoni védelmi minisztérium hétfői sajtótájékoztatóján Frank McKenzie tábornok, a Közép- és Dél-Ázsiáért is felelős Középső Parancsnokság vezetője. "Befejeztük az Afganisztánból történő kivonulást és az amerikai állampolgárok, harmadik országból származó állampolgárok és a kiszolgáltatott helyzetben lévő afgánok evakuálására irányuló missziót" - mondta a tábornok.

"Az utolsó C-17-es (katonai szállító repülőgép) augusztus 30-án, washingtoni idő szerint délután fél négykor szállt fel a Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtérről, és a személyzet utolsó tagjait szállító repülőgép éppen most hagyja el az afgán légteret " - tette hozzá.

A tábornok kiemelte: a katonák evakuálása befejeződött, de továbbra is segítenek elhagyni Afganisztánt azoknak az amerikai állampolgároknak, akik távozni akarnak, illetve afgánoknak, akik erre jogosultak. McKenzie azt mondta: "A ma esti kivonulás egyszerre jelenti az evakuálás katonai részének, de annak a közel 20 éves missziónak is a végét, amely Afganisztánban röviddel 2001. szeptember 11-e után elkezdődött. Nagy árat fizettünk érte. A veszteség 2461 amerikai katonai és civil áldozat, valamint több mint 20 ezer sérült. Sajnos az Iszlám Állam-Horászán Tartomány nevű terrorszervezet öngyilkos merénylője még a múlt héten is 13 katona halálát okozta. Ma tisztelgünk áldozathozataluk előtt, és emlékezünk a hősies teljesítményükre" - mondta.

Afganisztán
repülőgép
katona
Amerikai Egyesült Államok

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.