Ugrás a tartalomra

Bécsben tárgyalt Aleksandar Vučić

2018.02.02
10:34
2024.03.19
08:52
Forrás
Szerbiai RTV
Szerbia gazdasági fejlődésének feltétele a béke és a stabilitás, a kevesebb határ és a nagyobb bizalom. Szerbia jó úton halad az EU felé, ennek megtartásához pedig Ausztria további támogatását kéri.

Ünneplő tömeg és katonai tiszteletadás fogadta Aleksandar Vučić szerb államfőt az osztrák elnöki palota előtt. Szerbia első embere Alexander Van der Bellen osztrák államfő meghívására érkezett Ausztriába.

A két államfő négyszemközt tárgyalt. Szó esett a kétoldali kapcsolatokról, gazdasági együttműködésről, valamint arról is, hogy Ausztria támogatja Szerbia Európai Unió felé vezető útját. Aleksandar Vučić több osztrák vállalkozóval is tárgyalt, akik elmondásuk szerint szívesen befektetnének Szerbiába. Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Ausztria egyike a három legnagyobb befektetőnek Szerbiában. Az elmúlt néhány évben nagy utat tettünk meg az ausztriai kereskedelmi kapcsolatok terén, mintegy 30 százalékkal növeltük az árucserét. Csak 2017-ben 15 százalékkal emelkedett, átléptük az első milliárdot a kereskedelmi forgalomban. Szerintem lehetőségeink és az együttműködési lehetőségek ennél sokkal nagyobbak.”

Ausztria teljes mértékben támogatja Szerbiát az EU felé vezető útján - jelentette ki Alexander Van der Bellen. Az osztrák államfő hozzátette, Szerbiának több reformot is be kell vezetnie annak érdekében, hogy az EU tagja lehessen, ez azonban teljesíthető az Unió által meghatározott határidőn belül, vagyis 2025-ig.

Vučić kitüntetést is kapott Ausztriától, mivel a szerb államfő sokat tett saját országáért, a régióért, továbbá az Ausztriával és az Európával való partnerségért. A tiszteletbeli arany medál az osztrák gazdaság egyik legmagasabb elismerését jelképezi.

Szerbia arra számít, hogy Ausztria továbbra is támogatja majd az országot az európai integráció útján - jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő, miután Sebastian Kurz osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben. A szerb köztársasági elnök hozzátette, már eddig is sokat segített Ausztria az uniós csatlakozási tárgyalások folyamán. Sebastian Kurz a közös sajtótájékoztatón elmondta, a két ország baráti kapcsolatát az is bizonyítja, hogy nagyon sok szerbiai állampolgár dolgozik Ausztriában. A felek egyetértettek abban, hogy kiemelten magas számú osztrák befektető érkezett már Szerbiába, mintegy 13.000 munkahelyet teremtve az országban. Ezt a számot pedig növelni szeretnék a jövőben.

Vučić szerb államfő bécsi látogatása zárásaként az osztrák képviselőház elnökével, Wolfgang Sobotkaval találkozott.

Aleksandar Vučić
Alexander Van der Bellen

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.