Ugrás a tartalomra

Behatolt a ROSU Koszovó északi részére

2019.10.16
07:31
2019.11.16
10:30
Forrás
Szerbiai RTV
A ROSU koszovói különleges rendőri alakulat csaknem 100 tagja hatolt be ma hajnalban Koszovó északi részére.

A mintegy 25 páncélozott járművel és terepjáróval érkező csapat 5 óra 50 perc körül érkezett meg a többségében szerbek lakta területre. Két személyt tartóztattak le. Kihallgatásuk után Rade Basara esetében börtönbüntetést kért a koszovói ügyészség. A különleges egység az akciót követően elhagyta Észak-Koszovó területét.

Fotó: Tanjug/video/screenshot

Az akció során két személyt tartóztattak le Észak-Mitrovicában a ROSU tagjai. A koszovói rendőrség közleménye szerint mindketten összefüggésbe hozhatók Oliver Ivanović meggyilkolásával. Az egyik letartóztatott az a Rade Basara, aki a nyomozást vezette a koszovói szerb politikus meggyilkolásakor, és akiről azt gyanítják, hogy elrejtette a bizonyítékokat.

A koszovói rendőrség közleményében arról is beszámolt, hogy egy másik rendőrt is keresnek, valamint hogy a rendőrségi műveletben még egy személyt letartóztattak, akinél fegyvert találtak. Ezen kívül további két fegyvert és lőszereket foglaltak le - áll a közleményükben.

Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője elmondta, a különleges egység tagjai Željko Bojićot, a koszovói rendőrség északi egységeinek vezetőjét szerették volna letartóztatni, de helyette annak fiát, Vasilij Bojićot fogták el, és vitték magukkal. Céljuk egyértelműen a nyugalom megzavarása volt, de Szerbia kiáll a lakosai mellett a továbbiakban is - fogalmazott Đurić.

Vladimir Rebić, a szerb rendőrség igazgatója szerint a koszovóiak ezzel a lépéssel reagáltak az Interpol kapcsán elszenvedett vereségükre, vagyis hogy kénytelenek voltak visszavonni csatlakozási szándékukat, és így próbálták megfélemlíteni a szerbeket: „Készen állunk arra, teljesen biztos vagyok abban, hogy ezt a rendőrség és a katonaság nevében is állíthatom, tehát teljes mértékben készen állunk arra, hogy beavatkozzunk, ha a szerb nép elvándorlásra kényszerülne ott, lent, de hisszük, hogy a nemzetközi közösség ezt nem fogja megengedni.”

Fotó: Tanjug/video/screenshot

Napra pontosan 21 hónappal ezelőtt lőtték hátba Oliver Ivanovićot, miközben a Kosovska Mitrovica északi részén lévő pártirodába tartott. Máig sem derült ki, hogy ki rendelte el és ki követte el a bűncselekményt.

Májusban egyébként hasonló eset történt. A ROSU akkor is hajnalban akciózott a szerb községek területén, és 28 személyt tartóztatott le. A szerb államfő akkor így nyilatkozott: „Ez már a századik eset, amit megléptek. Kezdve Marko Đurić zaklatásától és letartóztatásától, és hogy többször is behatoltak, éppen azért, hogy letartóztassák Oliver Ivanović gyilkosát, és akkor tőlük hallottam Brüsszelben azt, hogy mindezt azért tették, hogy egyesek elköltözzenek Koszovó északi részéről. Tőlük hallottam, az albán vezetőktől. Ők ezt nem is tagadják, emberek” - mondta májusban Aleksandar Vučić.

A brüsszeli közvetítéssel 2013-ban megkötött szerb-koszovói megállapodásban foglaltak tiltják a szóban forgó különleges rendőrségi egység Észak-Koszovóba vonulását a NATO és a helyi szerb vezetés beleegyezése nélkül, és azt is tiltják, hogy a szerb hadsereg bevonuljon Koszovóba.

ROSU
Koszovó
Oliver Ivanović
Vladimir Rebić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.