Ugrás a tartalomra

Belgrádba érkezett a fehérorosz elnök

2019.12.02
19:11
Forrás
Szerbiai RTV
Pogácsával és sóval fogadták Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt a belgrádi repülőtéren.

Lukasenko hivatalos látogatásra érkezett Szerbiába. A Nikola Tesla reptéren Aleksandar Vučić várta a hagyományos ételekkel. A szerb államfő Szerbia őszinte barátjaként köszöntötte fehérorosz kollégáját. Vučić és Lukasenko ezt követően a Belgrád felszabadítói, valamint a Vörös Hadsereg tagjai tiszteletére emelt szobornál koszorúzott. A szerb elnök hivatalosan holnap 10 órakor fogadja Lukasenkót.

Belgrád
Alekszandr Lukasenko

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.