Ugrás a tartalomra

Bemutatjuk Novák Katalint

2022.05.14
16:47
2022.05.14
20:23
Forrás
Pannon RTV
Magyarország első női köztársasági elnöke család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, majd családokért felelős tárca nélküli miniszterként vált széles körben ismertté.

Novák Katalin kormányzati pályafutását 2001-ben a magyar Külügyminisztériumban kezdte referensként. 2010-ben Martonyi János külügyminiszter tanácsadója lett, 2013-tól pedig a frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos volt. A magyar Emberi Erőforrások Minisztériumában család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként dolgozott, 2020-ban pedig családokért felelős tárca nélküli miniszter lett. A Fidesz külügyekért is felelős alelnöke.

Jogi és közgazdasági diplomával rendelkezik, felső fokon beszél angolul, németül és franciául. Nevéhez fűződik a Családok évének 2018-as meghirdetése és a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozók megszervezése is.

Családanyaként és a magyar kormány demográfiai törekvéseinek felelőseként céljaként határozta meg a vágyott gyermekek megszületésének elősegítését, a gyermeket nevelő családok megerősítését, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatását, a generációk közötti együttműködés ösztönzését. Nevéhez olyan, nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása fűződik, mint a Babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák SZJA-mentessége, az Otthonteremtési Program, vagy a bölcsődei fejlesztések.

Tavaly novemberben mutatták be a szerkesztésében kiadott - ötven ember, köztük író, költő, humorista, pap, sportoló, tudós, gazdasági és közéleti szereplő - családról szóló írásait tartalmazó, Ami a miénk című kötetet.

Női politikusként kiemelten fontosnak tartja, hogy a nőknek ne kelljen lemondaniuk a családalapításról, ha fontos számukra a szakmai életük. Saját példájával is ezt igyekszik alátámasztani. Férje István, gyermekei Ádám, Tamás és Kata. 2021 decemberében Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelentette be, hogy Novák Katalint jelölik köztársasági elnöknek.

Novák Katalin
Magyarország
köztársasági elnök

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.